Szombaton a sérülésektől tizedelt Hungast Haladás fogadta a bajnoki címre törő Békéscsaba együttesét. Az eredmény azt sugallja, hogy a viharsarkiak könnyűszerrel vitték el a vasi megyeszékhelyről a bajnoki pontokat, azonban sokkal nehezebb feladat volt ez, mint erre bárki számított volna. A zöld-fehér csapat ugyanis alaposan kitett magáért.

A találkozó végén a hazaiak mestere elégedetten nyugtázta tanítványai produkcióját, kiemelve a 19 esztendős Csóka Lili teljesítményét, aki a sérült Marija Čičić-et pótolta. Nem is akárhogy! A tehetséges saját nevelésű feladó csapata egyik legjobbja volt. Joggal reménykednek a szurkolók egy hasonló folytatásban, azonban az erőltetett menetben egy mérkőzés sem könnyű.

A Bajnokok Ligája főtáblára jutó Vasas Óbuda ellen találkozik a vasi zöld-fehérek csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Némiképp meglepetésre a bajnokság során két győzelem mellett egyszer vereséget szenvedett Jakub Gluszak együttese. Azonban a keret erősségét jól mutatja, hogy a legmagasabban jegyezett kupában főtáblára jutott a fővárosi együttes. A továbbjutás két mérkőzésen dől el, így a Haladás felszabadultan játszhat a találkozókon.

Hungast Haladás – Vasas Óbuda
2019. november 5. – 19:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!