Két csapat, amely tavaly élvezetes mérkőzést vívott a futsal bajnokság élvonalában, azonban azóta sok minden megváltozott. Először is mindkét gárda új néven szerepel. A szombathelyiek Kútház Haladás VSE-ként indul a következő évad során, míg a másodosztályba kiesett bőnyiek SZC Futsal Club Győr néven szerepelnek.

Hajmási Milán jól játszott, többször is átjátszotta a vendégek védelmét

Hétfőn este a Haladás Sportkomplexumba kilátogató nézők két találkozót is láthattak. Először a Hali II. számú csapata, amely a harmadosztályban vitézkedik fogadta az SZC Futsal Club U20 együttesét. Ezt követően került sor a felnőttek párharcára, ahol kivétel nélkül, minden “nagyágyú” pályára lépett.

Kútház Haladás VSE II – SZC Futsal Club Győr U20 9:2

A tartalékok mérkőzésén végig a hazaiak akarata teljesült. A Haladás keretében egyébként a legutóbbi U20-as bajnokcsapatból több játékos is szerepet kapott. Ezt követően pedig a felnőttek folytatták a hagyományokat és rendkívül agilis és gólerős játékkal rukkoltak ki, minden labdarúgó hozzátette a magáét a győzelemhez.

Külön öröm a szurkolók számára, hogy Dróth Zoltán eredményessége mellett több helyi tehetség is lehetőséget kapott és kivétel nélkül élni tudtak a bizalommal. A tavaly már a felnőtteknél bemutatkozott Péter Ábrahám például szintén feliratkozott a góllövőlistára. A szépszámú szurkolósereg így optimistán várhatja a szezonkezdetet, azonban addig még láthatjuk pályán a Haladást több felkészülési mérkőzésen.

Kútház Haladás VSE – SZC Futsal Club Győr 6:1
Gólszerzők: Dróth Zoltán 3, Vas Ádám, Horváth Péter, Péter Ábrahám

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!