Egy rosszul sikerült Haladás-beadással indult a Merkantil Bank Liga 14. fordulójának rangadója. A házigazda próbálta bekezdeni, mégis a vendég Nyíregyháza örülhetett. Hornyák gólja alaposan lehűtötte a kedélyeket, ráadásul ez a találat rányomta a bélyegét is az első félidőre. Néhány perc után próbálta kezdeményezni a Hali, de csak meddő mezőnyfölényig jutottak.

Igaz Tóth gyanús körülmények között esett el a büntetőterületen belül, de nem ért tizenegyest a játékvezető szerint. A félidő derekán Holdampf veszélyeztetett, de kísérlete elkerülte Jova ketrecét. A hajrában próbálta ellenfelét megtörni a vasi zöld-fehérek csapata, de hiába. 45 perc után vendég előnnyel vonultak pihenőre a felek.

A térfélcserét követően gaál majd Németh Márió lehetőségénél hördült fel a közönség, azonban a 62. percben ismét kapitulált a hazai védelem, Hornyák pedig köszönte a lehetőséget és növelte a nyírségi előnyt. Ezt követően már zúgolódott a közönség, látva a szombathelyiek tanácstalanságát. Ráadásul Németh Márió is megsérült a 78. percben.

A hajrában felpörögtek az események. Előbb Holdampf nyúlt bele egy átadásba, ami annyira jól sikerült, hogy Jova feje felett a hálóba hullott. Majd Gaál életerős lövését védte a vendégek kapusa. A mindent egy lapra feltevő vasi labdarúgók azonban figyelmetlenek voltak és Kártik a ráadás perceiben egyedül iramodott meg és lőtt Gyurján kapujába.

A végén még Jova kapujának előterében alakult ki egy kis kakaskodás, de az érdemi része ezzel eldőlt. Ezen a találkozón a vendégek akarata érvényesült, akik szervezetten védekeztek és veszélyes kontrákat vezettek. Ezzel a vereséggel a Haladás lecsúszott a tabella 18. helyére és jelenleg a Vác együttesével karöltve a kiesőhelyről várhatják a folytatást.

Szombathelyi Haladás – Nyíregyháza 1-3 (0-1)

Haladás: Gyurján – Tóth M., Jagodics, Jancsó, Németh Milán – Szekér (Medgyes 65′), Holdampf – Gaál, Németh Márió, Tóth-Gábor (Szalay 73′) – Novák (Kiss B. 65′).
Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Holdampf illetve Hornyák 2, Kártik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!