ITT már megírtuk, hogy Bodorkós-Horváth Katalin 5 és 10 km után a 20 km-es gyaloglásban is ezüstérmet szerzett a Masters VB-n a W50-es kategóriában. Az alábbiakban Kata idézi fel a harmadik ezüst történetét.

Már a verseny előtti nap is érdekes volt, ugye?!
– Ez így igaz, a verseny előtti nap reggelén kedves magyar sportbarátaink elhívtak bennünket Gibraltárra és Tarifa városába. Bár pihenni kellett volna elfogadtuk a meghívást (meggyőztem edzőmet) és egy kellemes napot töltöttünk el együtt. Még jó is volt, mert kikapcsolt, nem gondoltam a versenyre nem izgultam. (Gibraltáron, bátorságomat egy majom a harapásával hálálta meg. Ettől kezdve rajtam kívül mindenki izgult, ne hogy valami bajom legyen). Szerencsére nem lett. A versenyt megelőző éjszaka a majom baleset miatt csak 2-3 órát aludtam.

A 20 km már elég hosszú, mit terveztél a távra?
– Azt tudtam, hogy ma nekem menni kell az aranyért, de hogy mi legyen a taktika, kérdéses volt. 1 lehetőség volt, hogy beállok a francia lány mögé és a végén lehagyom, vagy kezdek egy gyors 10 km-rel és szerzek olyan előnyt, amit a táv második felében meg tudok tartani. Aztán úgy döntöttünk, hogy rajt után meglátjuk, melyiket kell alkalmazni. A bemelegítéskor nem éreztem magam fáradtnak.

És aztán elstartoltatok…
– Az időjárás ma kicsit kedvezőbb volt, bár meleg volt 28-29 fok, de nem tűzött a nap, a páratartalom 78%. Rajt után azonnal élre álltam, sansza sem volt a francia lánynak. Itt eldőlt, hogy a táv első felét meg kell nyomni és utána már csak megtartani az előnyt. A fordulókban láttam egyre jobban marad le. 2 km-ig az élen mentem, amikor utolért az angol lány (akiről semmit nem tudtam, nem ismertem, eredményeiről sem volt információm), aki addig valahol hátul megbújt aztán feltámadt és elindult. Ő nem indult sem 5 km, sem 10 km-en. Sajnos olyan iramban indult meg, hogy nem tudtam tartani vele a lépést, nagyon jól ment. Viszont a 3. helyen gyalogló 10 km-en VB győztes francia lány és köztem is nőtt a távolság. A frissítést 6-7 km környékén kezdtem el. A 10 km részidőm erősebb volt, mint amit sima 10 km-en gyalogoltam. Jól ment, lazán a gyaloglás, viszont 9 km után el kezdtem szédülni. Ekkor megijedt edzőm, illetve lelkes szurkoló táborom.

Gepostet von Tarnócai Éva am Freitag, 14. September 2018

Minden körben etettek, itattak. Ez a szédülés szakaszosan jött rám, a pálya bizonyos részén. Ekkor lassítottam, majd mikor elmúlt gyorsítottam. S így ment ez a 19. kör végéig (19 km-ig). De mivel az első 10 km-t sikerült jó idő alatt megtenni és a táv második felére sem estem nagyon vissza megcéloztam az országos csúcsot. Az angol lány annyira elment, hogy befoghatatlan volt, viszont a francia lány előtt én is nagy fölénnyel mentem. Így akár lassíthattam is volna, bár éreztem, hogy fáradok, most így is vittek a lábaim nagyon szépen gyalogoltam.

Hogy sikerült a finis?
– Az utolsó 1 km-en begyalogoltunk a stadionba, ott tettünk meg közel két kört. Az utolsó 100 m-en még hajrázni is volt erőm és 20 km-en második helyen célba értem. Elfáradtam, de örültem. Az angol lány aznap verhetetlen volt! Akkor még csak sejtettem, hogy meglett az országos csúcs, aztán eredményhirdetéskor ez biztossá is vált. Az új magyar rekord 1:55:48,00. Ez jó idő, bár nem lett arany, elégedett voltam az aznapi teljesítményemmel. Igazából azóta bánom a 10 km-en nyújtott gyengébb eredményemet, mert a 20 km eredménye azt bizonyítja, a formám jó volt fizikálisan felkészült voltam, fejben dőlt el a sorsom.

Sokan drukkoltak Neked mindhárom távon…
– Nagyon lelkes szurkoló táborom volt, fantasztikusak voltak, izgultak értem, főleg a szédülés miatt, és a végén velem örültek. Sok szép képet és videót készítettek a közel 2 óra alatt. Ezeken látszik az, amit én is éreztem, hogy jól mentek lábaim, szép, gördülékeny, ritmusos volt a mozgásom. Szerencsére nekem nem kell tartanom a versenybíróktól, nem tudnak belekötni mozgásomba. Összességében 3 ezüstérmet szereztem, aminek örülök, de kicsit haragszom magamra a 10 km miatt, kicsi hiányérzetem van.

Hogyan tovább?
– Még 3 hétig futok, a GYSEV női csapatában váltóban és egyéniben is futok az október eleji Spar maratonon. Aztán 5-6 hét pihenő következik és november közepe vége felé elkezdjük a felkészülést 2019. évre. Márciusban Lengyelországban rendezik a fedettpályás világbajnokságot, szeptemberben pedig Olaszországban a szabadtéri Európa-bajnokságot.

Masters VB – számokban
73 ország, több, mint 8000 induló. 4 helyszín, amely igencsak akadályozta a folyamatos jelenlétet a 40 magyar atléta számára is, de még így is sikerült drukkolni és örülni egymás sikereinek. 40 magyar atléta képviselte tehát Magyarországot, 22 nő és 18 férfi. Ebből a népességünket tekintve maroknyi, de az eddigi részvételi arányokat figyelembe véve nagyon jelentős számú felkészült, magyar szenior atléta 17 érmet szerzett! 6 aranyat, 4 ezüstöt és 7 bronzérmet, ezzel 22. lettünk az érem tabellán. Hihetetlen, de 6-szor hangzott el a magyar himnusz Malagán!
Akiknek köszönhetjük: Mária Gosztolai W70 duplázott, diszkoszvetésben és súlyban is a dobogó legfelső fokára állhatott! A szombathelyi Fábián Zoltán kalapácsvetésben iskolázta le ismét a mezőnyt, Benczenleitnerné Preisinger Ágnes gerelyhajításban lett világbajnok, Szirbucz Andrea hármasugrásban győzött nagy fölénnyel, Vadász Kitty nyakába pedig magasugrásban akaszthatták az aranyat.
4 ezüstérmet szereztünk, ebből hármat Bodorkós Horváth Kata gyalogolt össze, először 5000 méteren, majd 10 km-en, végül országos csúcsot ment 20 km-en, és még világbajnoki ezüstérmet is nyert. A 4. ezüst a szintén szombathelyi Lezsák Balázs hatalmas kalapácsvetésének köszönhető.
Bronzérmeseink közül ketten dupláztak, Kovács István 90 éves atlétánk, aki magasban, és hármasugrásban is felállhatott a dobogóra! Fantasztikus teljesítmény! Másik duplázónk a fiatal Kresz Magdi magasban és távolugrásban remekelt! A legfiatalabb magyar hölgy és a legidősebb magyar férfi kitett magáért. Bodnár Gábor tízpróbázó számról számra következetesen menetelt a dobogóig, óriási örömet szerezve ezzel a magyar csapatnak és persze önmagának.
A szintén szombathelyi Küllős Péter kalapácsvetésben szerzett bronzérmet, harmadik kísérletével. Az egykori szombathelyi, Benczenleitner Ottó pedig diszkoszvetésben dobott egy akkorát, hogy egyenes útja vezetett a világbajnoki bronzéremhez. Negyedik lett: Kovács István nehéz kalapácsvetésben, ötödik lett Gajdos Tamás 800 méteren, hatodik lett Csóra Jeanette magasugrásban, Simon-Balla Andrea 80 gáton, Jaray Venter Melinda 800 méteren és Benes Magdi kalapácsvetésben.

Hetedik lett Szurok Etelka 200 méteren, és nyolcadik lett 400 méteren W70 kategóriában, két döntőt is futott! Takács Ákos is 8. lett 400 méteren, fantasztikus teljesítmény, hisz a mezőny nagyon népes volt! Még két világbajnoki 8. helyezettünk lett, Simon-Balla Andrea távolugrásban és Lóki Tamásné W80-as kategóriában 100 méteren szerzett értékes helyezést.
Összesítve egy 4., egy 5. négy 6., egy 7. és négy 8. helyezést értek el a magyarok a világbajnokságon a dobogós helyek mellett.
Nem szabad kihagyni a csapat többi tagjait sem, hisz mindannyian saját költségen, olykor némi segítséggel vagy, anélkül utazunk. Születtek egyéni csúcsok, nagyszerű helyezések, hisz a legtöbb számban 20-60 induló is volt! Aki kijutott a világbajnokságra, mindenki nyert! Hajrá magyarok, hajrá szenior!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!