Egy sima, egy fordított – így lehetne összefoglalni az Egis Körmend eddigi Alpok-Adria Kupában lejátszott mérkőzéseit. Először a Graz otthonába látogattak a piros-feketék, ahol rendkívül magabiztos teljesítménnyel arattak 84-71 arányú győzelmet. Érthető, hogy a szurkolók nagyon szerették volna, ha ezt a bravúrt megismétlik Csehországban is Fepuék.

Sajnos azonban a Decint csak egy félidőn keresztül szorongatták a Rába-parti kosarasok, majd a második játékrészben felőrölték a vasiak védekezését és arattak 87-70-es sikert. A 3. forduló egyik mérkőzését pedig kedden este rendezik a Rába-parti városban. A találkozó azért lesz különleges, mert először játszik ebben a kiírásban hazai pályán Alpok-Adria Kupa mérkőzést a Körmend.

Az ellenfél a Léva együttese lesz. A szlovák ellenfelet hiba volna lebecsülni, vagy félvállról venni. Amennyiben a továbbjutás a cél a Körmend számára, akkor mindenképpen le kell győzniük a Levice gárdáját, amely három lejátszott mérkőzést követően az A-jelű kvartett élén áll (2 győzelem-1vereség). Ráadásul a vasiakat legyőző Decint, hazai környezetben 95-67-re múlta felül.

Egis Körmend – BC Levicki Patroiti
2018. november 13. – 18:00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!