Egis Körmend: Teljes lett a keret, kezdődhet a munka
Új, tehetséges fiatal megszerzésével egészült ki az Egis Körmend kerete, amely így teljesnek mondható. Az elmúlt hetekben főként a légiósok érkezésétől, megszerzésétől volt hangos. A magyar magot sikerült együtt tartani, ráadásul a Rátgéber Akadémiától egy rendkívül tehetséges, nagy ígérettel...
Palánk alatt is légióssal erősít az Egis Körmend
Omenaka és Cakarun távozását követően biztossá vált, hogy az Egis Körmendnek legalább két igazolással még számolnia kell. A külső posztokra szánt játékosokkal sikerült már megállapodni, ugyanakkor a palánk alatt meglehetősen vékony a vasi alakulat. Ennek megfelelően, gyorsan és hatékonyan...
Selejtezőt kell játszania a magyar bronzérmes kosárcsapatnak
A felkészülési időszak még igazán el sem kezdődött, mégis zajlanak az események az Egis Körmend együttesnél. A keret kialakítása továbbra is folyamatban van, ugyanakkor a vezetőség egy távozót jelentett be. Az ötös poszton bevethető Marjan Cakarunnal nem sikerült megállapodnia...
Újabb légióst jelentett be az Egis Körmend együttese
Hajrához közeledik az Egis Körmend keretének kialakítása, hiszen már az előző szezon végén több magyar játékossal sikerült megállapodnia a klub vezetőségének. A Kocsis Tamás vezetőedző munkájával elégedett tulajdonosi kör bizalmat szavazott a fiatal trénernek, akinek irányításával a bronzérmet követően...
Cook személyében újabb légióst jelentett be az Egis Körmend
Folyamatosan épül az Egis Körmend együttes kerete. Néhány hét leforgása alatt egymás után jelentette be a klub vezetősége, hogy sikerült a magyar magot együtt tartani, így Durázi Krisztofer mellett Doktor, Kiss is marad a Rába-parti alakulatnál. Ráadásul a csapat...
Tovább épül az Egis Körmend kerete a következő idényre
A legutóbbi idény során az Egis Körmend huszáros hajrával nemcsak a rájátszásba ért oda, hanem őrületes meneteléssel a bronzérmet is megszerezték. Az edző-, és több légióscserén átesett vasi piros-feketék számára így mindeképpen eredményesnek számított az idény. A nyári időszak...
Legendák civilben
Már jóval a rendezvény kezdete előtt alig lehetett parkolóhelyet találni a Herényiek Háza környékén, sokan voltak kíváncsiak, hiszen két kosaras legenda, Perl Zoltán és Kálmán László (kisfiával megerősítve), valamint a város polgármestere, dr. Nemény András érkezett vendégségbe.
A beszélgetés elején...
Nem sikerült a csoda, bronzéremért játszhat a női kosárlabda-válogatott
A mérkőzés legelején 5-0-s előnybe kerültek a spanyolok, de Cyesha Goree öt pontjával gyorsan egyenlítettünk. Innen Alba Torrens vezetésével ismét elszakadt 10-5-re ellenfelünk, Studer Ági triplája és Cyesha Goree újabb villanás ismét visszahozta a mieinket. Hullámzó negyedet láthattunk. Innen...
Elégedett a Körmend szezonjával a csapat vezetőedzője
Hullámzó alapszakasz teljesítményét követően épphogy megcsípte a rájátszásbeli helyek egyikét az Egis Körmend, amelynek idénye a változásoktól sem volt mentes. Edző és légióscsere mellett a sok sérülés sem kedvezett a vasi csapat szereplését tekintve. Ugyanakkor a hihatetetlen összetartás és...
Távozik a Körmend tehetséges centere
Tavaly nyáron nagy reményekkel építette csapatát az Egis Körmend együttese, amelyben fontos feladatokat és játékperceket szánt a fiatalok számára. Ennek a tervnek egyik bástyája volt Godwin Omenaka, aki a szezon elején csatlakozott a vasi piros-feketékhez. A fiatal center gyorsan...