A június végén Horvátországban megrendezett makarskai nemzetközi utánpótlás tornán a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia U12-es csapata ezüstérmet szerzett a nívós mezőnyben.

Az ,,ezüstcsapat” tagjai Molnár Nilla, Czenki Lara, Tiborcz Mira, Czenki Petra, Takács Dóra, Lakner Eszter, Wutschi Veróna, Juhász Luca, Krilov Zita, Marton Jázmin, Imre Zóra, Szekér Réka, Horváth Vivien, Geosits Zsófia, Tőke Liliána és Kánya Luca voltak.

Szerkesztőségünk szavazatai alapján az ,,ezüstcsapat” meghatározó egyénisége érdemelte ki a ,,hónap fiatal sportolója” címet, amelyet a hétvégi SZKKA – FTC edzőmeccs előtt, Pődör Zoltán klubelnök és Vers Ákos edző, valamint az U13-as csapat jelenlétében adtunk át. A meglepetés sikerült, a díjazott tehetség láthatóan elérzékenyülve vette át elismerésünket, amelyet es sorok írója nyújtott át.

– Veróna már több mint 5 éve kézilabdázik nálunk, tipikus irányító játékos. Kreatív, jól veszi észre a társait a pályán, önzetlen, de, amikor érzi, hogy nem megy a csapatnak, akkor a hátára veszi a társaságot. Cselező-készségben korosztálya előtt jár, védekező tevékenységben, elővételezésben van még hova fejlődni. Mint mindenkinek, ebben a korban rengeteg mindent kell még tanulnia erről a sportágról, de amíg ennyire fogékony és sikeréhes, addig reméljük, hogy töretlen marad a fejlődése – jellemezte őt edzője, az ugyancsak boldog Vers Ákos.

Megtudtuk, hogy Veróna az idei szezonban az SZKKA U13-as és U14-es csapataiban is bemutatkozik majd.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!