Keresztbe-hosszába bejártuk már eddig is a világot a cikksorozatnak köszönhetően. Ezúttal nem hagyjuk el az öreg kontinenst és dél felé vesszük az irányt. Egészen a festői Olaszország közepéig zarándokolunk. Nápoly és Pompei után található község Positano, amely már 1997 óra az UNESCO világörökség részeként is ismert.

A szurdokvölgyben található település leginkább a turizmusból él és több nagy költségvetésű filmet is forgattak már itt. Azonban nemcsak erről, hanem a nem mindennapi stadionjáról is nevezetes. A tengerpart közelsége és a hegyoldalba vájt sporttelep kialakítása mindenképpen vonzó célpontja a labdarúgás szerelmesei számára.

A 3600 fő befogadására képes Stadio Italia 1950-ben épült és teljes felújításon esett át 2003 során. Itt játssza mérkőzéseit az A.S.D. Sorrento 1945 együttese, amely a Serie D és H osztályokban ingázik. Legnagyobb sikerei közé tartozik a Serie C-ben 1971-ben elért bajnoki cím, valamint a Coppa Italia Serie C kupagyőzelem. Utóbbit 2008/09-es kiírás során hódította el.

További érdekességet is tartogat a klub történelme. Alsóbb osztályú csapatként egy brazil és egy argentin vezetőedző is dolgozott korábban a klubnál. A legismertebb játékos pedig Ciro Immobile volt, aki az együttes alkalmazásában állt. Egészen 18 éves koráig játszott a klub színeiben, majd leigazolta a Juventus. Mára pedig 36-szoros válogatottnak mondhatja magát a Lazio színeiben futballozó támadó.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!