Közel 30 táncegyesület, együttes lépett színpadra azon a rendezvényen, melyet az Agora Savaria szervezett április 29-re. A Tánc Világnapján három helyszínre várták az érdeklődőket a vasi megyeszékhelyen. Fő téren a Császárkőnél, valamint a központi Nagyszínpadon, valamint a Savaria teret is birtokba vették a táncosok.

A szikrázó napsütés nem éppen tavaszi, sokkal inkább nyári időjárást varázsolt a belvárosba, emiatt rengetegen látogattak ki a Fő térre. Sokan voltak, akik kifejezetten ezért a rendezvényért érkezett a Fő térre, de akadtak olyanok is, akik csak kikapcsolódni, sétálni, fagylaltozni akartak, mégis elvarázsolták őket a produkciók.

Leginkább a kisgyerekes családok élvezték a táncbemutatókat és akadtak olyan is, akik csatlakoztak a produkcióhoz. A délutáni rendezvényt az Ungaresca Táncegyüttes és a Boglya Népzenei Együttes előadása nyitotta, azonban szinte minden stílus híres képviselője színpadra lépett.

A Westside TSE mellett színvonalas műsorral készült az Energy Dance Team, a Pro-Art TSE, a Savaria TSE is. Aki pedig az akrobatikus tánczene szerelmese volt, azok sem csalódhattak, hiszen a Galaxy ARRC mellett színpadra lépett a Savaria Break Tánccsoport is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!