Remek formában vannak a szombathelyi súlyemelők. Ezt bizonyították is a felkészülési versenyek során. Elég csak a néhány hete megrendezett a Tóth Géza-emlékversenyen elért eredményeikre gondolni. Ezúttal viszont sokkal nehezebb feladat vár a Haladás VSE atlétáira. Márkus Erzsébet által felkészített versenyzők Grúziában bizonyíthatnak, ahol a felnőtt Európa-bajnokságot rendezik.

– Ma indulunk a verseny helyszínére és először is a kisebb időeltolódást kell megszokjuk, hiszen 3 órás különbségről beszélünk. Ez az ember bioritmusára is nagy hatással van. Úgy érzem jól sikerült a felkészülésem és szeretnék jó eredménnyel zárni. Szakításban 90 kg-val, lökésben 110 kg-val már elégedett lennék – árulta el a Hungarysportnak Gyürüs Barbara.

Hasonlóan bizakodó a 17 esztendős Boros Viktória is.

– Látva a nevezést és a forgatókönyvet valóban reménykedem. A végleges nevezési listán 8. helyen állok és a B-csoportban kell majd bizonyítanom. Szeretném ezt a helyet megtartani a verseny végén. A Las Vegasban emelt 88 kg szakítást és 106 kg lökést, ha sikerülne megismételnem, nagyon elégedett leszek. Titkon persze szeretnék egyéni csúcsot elérni Grúziában – zárta gondolatait a versenyző.

A Haladás VSE súlyemelői – helyi idő szerint – késő délután bizonyíthatnak élesben.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!