Jól kezdte a Vasas Óbuda elleni találkozót a Hungast-Haladás, hiszen az első pontot követően a vezetést is állandósították a vendégek. Aztán beindult a hazai csapat és Szabó vezetésével megfordították az állást. Bedőcs Gergely hiába kért időt, nem tudta megakasztani a Vasas játékosait. A szett hajráját már hiába próbálta meghúzni a zöld-fehér együttes, nem sikerült megszorongatni a vendéglátót. Illetlennek bizonyult a Vasas a folytatásban is, hiszen 12:2-ig repesztettek, a vendégek mestere cserékkel próbálta felrázni együttesét – mindezt kevés siker koronázta. Alig negyven perc alatt már 2-0-ra vezetett a fővárosi gárda. A tisztes helytállásért és egy szett rablásában reménykedtek a szombathelyiek. Jól is játszottak, sokáig fej-fej mellett haladtak a piros-kékekkel. A játékrész közepén aztán a lélektani előnyt a hazaiak szerezték meg és ezt a fórt már nem is tékozolták el, így 3-0 arányban győzedelmeskedett a Vasas a szombat esti mérkőzésen.

Vasas Óbuda – Haladás Szombathely 3-0 (15, 9, 17)
Folyondár utca, 250 néző. Vezette: Halász, Szabó Zs.

Vasas: Szabó A. 3, Ana Tiemi 2, Dioti 14, Ambrosio 7, Villám L. 10, Török 12. Csere: Juhár, Bozicevic (liberók), Mihály 3, Durst A., Kostelanská 1. Vezetőedző: Jakub Gluszak

Haladás: Huff 2, Kolada 5, Takács B. 6, Kinser 4, Kalman 1, Reljic 3. Csere: Wallner (liberó), Lojen, Csóka. Vezetőedző: Bedőcs Gergely

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!