Az U14 3×3-as (kispályás) bajnokság, négycsapatos záró tornáján, a vasi gárdák mellett a Csabai Farkasok és a Szabolcsi Sólymok léptek pályára. A bajnokság az NHL felépítéséhez hasonlóan – nyugati és keleti csoportokban zajlott, ahonnan az első kettő-kettő jutott a döntőbe és mérte össze tudását a helyosztón. Így fordulhatott elő, hogy két szombathelyi csapat is jogot szerzett a tornán való részvételre.

Első körben a Pingvinek a Farkasokkal, az Eszkimók pedig a Sólymokkal csaptak össze.
A bajnokságban veretlen Pingvinek hozták a kötelezőt és a keleti második felett 19:3 arányú győzelmet arattak /gólszerzők: Németh Áron (11), Tárczy Botond (5), Simon Máté (2), Rózsahegyi Márk (1)/. A másik nyugati csapat, a keleti elsővel került először össze, akikkel egy ki-ki meccsen 5:5-ös döntetlent játszottak, amit így büntetőkkel kellett eldönteni. Ezt viszont a szabolcsiak bírták jobban idegekkel, így Ők játszhattak a Pingvinekkel az első helyért, az Eszkimók pedig a békéscsabaiakkal néztek „Farkasszemet”.
Itt már – mondhatni – mindkét mérkőzés egyértelmű vasi fölényt hozott, hisz az Eszkimók 11:4-re, míg a Pingvinek 12:2-re diadalmaskodtak, utóbbiak ezzel másodszor is megszerezve a Magyar Bajnoki címet /gólszerzők: Németh Áron (5), Tárczy Botond (5) Czóbel Gergely (1) Simon Máté (1)/.

„Óriási élmény volt részesének lenni ennek a sikernek” – nyilatkozta Zelevics Ferenc, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnöke, aki maga is ellátogatott a döntő rangadóra. „Persze az elmúlt évek tapasztalatai és a bajnokság alakulása alapján abszolút esélyesként érkeztünk, de mindvégig azt kértük a játékosoktól, hogy kellő magabiztossággal, ám ugyanilyen alázattal lépjenek pályára. Tudjuk, hogy soha sem szabad lebecsülnünk az ellenfelet és ezt már most fontosnak tartjuk beleplántálni a kicsikbe. Amikor az első mérkőzésen már tetemes előnyben voltunk, fél szemmel a másik mérkőzést figyeltük. Ahogy a mi mérkőzésünk véget ért és láttuk, hogy az Eszkimók mérkőzése döntetlenül zárult, nem volt kérdés, hogy nekik szurkolunk a továbbjutásért. Azonnal átsiettünk arra a játéktérre és hangosan buzdítani kezdtük szombathelyi társainkat. Sajnos azonban ez nem volt elegendő, hisz a szabolcsiak nyerték a büntetőpárbajt.” – foglalta össze az első mérkőzések eredményeit a klubvezető.

„A második mérkőzésen, az elsőhöz hasonló taktikát követve, egy komolyabb előnykiépítése után, már több szerepet kapott a harmadik és negyedik sorunk is. A második félidőben nem annyira a gólgyártásra helyeztük a hangsúlyt, hanem a taktikai elemek gyakorlására, hiszen itt még hiányosságok mutatkoznak, főleg ami azok betartását illeti, továbbá lövéspontosságban, valamint lövéserőben kell javulnunk!” – fogalmazta meg véleményét Csergő István, a csapat vezetőedzője. „Összességében viszont elégedett vagyok a csapattal és természetesen az eredménnyel, azaz a Bajnoki címmel.” – tette hozzá a mester.
„Kiváló volt a kapusteljesítmény és a passzjáték, bár utóbbi a végére a fáradtság miatt pontatlanabbá vált, de ez szerencsére az ellenfeleknél is így volt, ezért összességében nem okozott problémát. Szuper nap volt és bajnok lett a csapat! Ezért dolgoztuk végig a szezont, hogy megvédjük bajnoki címünket és ez sikerült.” – jegyezte meg – kicsit tört magyarsággal – Rico Tobler, a csapat svájci származású edzője.

A bajnokcsapat összeállítása:
Kapus: Iszak-Pataki Gergő
1.sor: Németh Áron Zsolt, Pálmai Bálint, Tárczy Botond,
2.sor: Czóbel Gergely, Simon Máté, Tárczy Csanád
3.sor: Bakó Boglárka, Rózsahegyi Márk, Szabó Gábriel Noel,
4.sor: Bosits Botond András, Német Milán.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!