Korábban e-sportos cikkeinkben már írtunk a FIFA 18-ról, és szót ejtettünk annak online felületen vívott megmérettetéseiről is. Nos, Magyarországon is egyre jobban kezd elterjedni a profi klubok körében is egy jó FIFA csapat indítása, sőt a válogatott is komoly célokat fogalmazott meg maga előtt. Túl vagyunk már jó néhány világ és Európa-bajnokságon, ezúttal pedig újabb megmérettetés elé néz majd a nemzeti csapat, mivel ma este 20:30-tól Románia ellen lépünk fel a virtuális futballpályán.

Érdekességei bőven vannak ennek a találkozónak, a mieink majd a Honvéd akadémiáján gyűlnek össze, és onnan fognak együtt játszani, teszik ezt majd magyar címeres mezben, és ami talán a legfontosabb információ, hogy egy, a DigiSport által indított e-sport csatornán meg is tekinthetjük majd az összecsapást.

Nézd meg DIGIeSport élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!