A futsalon belül óriási változásokat és meglepetéseket tartogatott ez a nyár. Kezdődött azzal, hogy a Rába ETO együttese bajnoki címvédőként nem neveztek az élvonalba. A légiósok hazautaztak, a legértékesebb magyar játékosok pedig új csapatot keresnek. A győriek így ősztől már csak a harmadosztályban indulnak és a helyükre a másodosztályból érkezik a Szigetszentmiklós együttese.

Szombathelyt sem kerülte el a meglepetések, hiszen több játékos is a távozás mellett döntött. Bencsik Roland, Márkus Gábor és Gyurcsányi Zsolt a Veszprém együtteséhez igazolt. Németh Péter pedig felhagyott az aktív játékkal. A kispadon is történt változás, hiszen Turzó József szövetségi kapitányi feladatai mellett már nem tudta elvállalni a Haladás irányítását, helyére Vladan Cvetanovic érkezett.

Sokáig úgy tűnt, hogy Dróth Zoltán is távozik, hiszen csak kölcsönbe érkezett a vasi megyeszékhelyre. Aztán a sors úgy hozta, hogy mégis marad. Kazahsztánban már más szelek fújnak, így hiába igazolt a BL egyik nagy esélyeséhez néhány éve, a Kajratnál komoly gondok vannak. Az edző távozott, vele együtt pedig a fél keret is új csapat után nézett.

Az anyagi helyzet miatt a békés szakítás mellett döntöttek a felek. Bár több megkeresése is volt a válogatott támadónak, az állandóság és a szurkolók meggyőzték Dróth Zoltánt, hogy a legjobb hely Szombathely. A 2018/19-es szezont tehát ismét zöld-fehér mezben kezdi meg a csatár, a célkitűzés pedig nem is lehetne más, mint a tavalyi sikereket megismételni.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!