Hétfő este Veszprémben szenvedett vereséget a Kútház Haladás VSE az élvonalbeli férfi futsal bajnokságban. A találkozón az amúgy jobban játszó vendégek több helyzetet is elpuskáztak, így pont nélkül tértek haza a rangadóról. Ráadásul elveszítették a csapat legeredményesebb játékosát, ugyanis Dróth Zoltánt az összecsapás utolsó percében piros lappal kiállították.

Nem épp a legjobb előjelekkel várják tehát a szombathelyiek a Nyírgyulaj elleni mérkőzést, amelyet pénteken pótolnak a csapatok a vasi megyeszékhelyen. A Halinak mindenképpen szüksége van a három bajnoki pontra, hogy az alapszakasz utolsó fordulójában – kis szerencsével – előzni tudja a Veszprém és a Dunaferr gárdáját. Minden további végeredmény azt jelentené, hogy a rájátszást a szombathelyiek a negyedik helyről kezdhetik.

A Nyírgyulaj ellni derbinek egyébként a vasi együttes az esélyese. Egyrészt a vendégek meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtottak ebben a szezonban, másrészt idegenben csak egyetlen pontot szereztek. A nyírségi mérkőzést egyébként a Haladás nyerte 2-1 arányban, akkor Michel Melo és Hajmási Milán góljára csak Tóth Béla tudott felelni. Izgalmas és nagy küzdelmet hozó találkozóra van tehát kilátás.

Kútház Haladás VSE – Nyírgyulaj KSE
2019. január 25. – 19:15
Szombathely, Haladás Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!