Telt ház fogadta az OB I-es bajnokság rajtját Szombathelyen, az AVUS-medencében. A ráúszás után a szombathelyiek szerezték meg a labdát, ám az első gólokat a vendégek szerezték, 0-3. Az első szombathelyi gólt Marnitz Gergő szerezte 5 méteresből, 1-3. A még mindig nagyon fiatal Kovács Barnabás ezekben a percekben több bravúrt is bemutatott, majd Irmes talált be, 2-3.

A második negyedet is a vendégek kezdték góllal, majd Jovanovics talált be. Az AVUS 5-5-nél érte utol a fővárosiakat, Kovács továbbra is remekül hárított. Nagyon küzdelmes meccset láthattak a szombathelyi pólóbarátok, minden labdáért, teljesen egyenlő erők csatáztak a vízben. Alig 1 perccel a negyed vége előtt Szőke Sz. találatával először vette át a vezetést az AVUS, 7-6.

Szünet után gyorsan egyenlített a BVSC, aztán újra jött Jovanovics és a hosszúba bombázott, 8-7. A gólokat felválta jegyezhettük fel, több mint 5 perc elteltével 9-8-ra vezettek a hazaiak, aztán a saját nevelésű Ekler Bendegúz góljával már 10-8 állt az eredményjelzőn. A vendégek aztán feljöttek, de a negyed zárásaként Marnitz gergő újabb óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba, 11-9.

Az utolsó játékrész elején úgy tűnt hozhatja a vendéglátó a 3 pontot, még öt perccel a lefújás előtt is 12-11-re vezettek az aligátorok, aztán egy perc alatt kiegyenlítettek a XIV. kerületiek, akik előbb akcióból, majd büntetőből is gólt szereztek és a hajrában megnyerték a mérkőzést.

 

A hazaiakat a lefújás után vastapssal jutalmazták a szombathelyi szurkolók.

AVUS-BVSC Szombathely 12-14 (2-3, 5-3, 4-3, 1-5)

Szombathely, 150 néző, OB I-es vízilabda-mérkőzés, 1. forduló

vezette: Marjay, Kovács S.

AVUS: Kovács B. – Jovanovics 3, Szőke Sz. 2, Turnai, Marnitz 4, Irmes 2, Takács J. Csere: Ekler B. 1, Polovic, Szabó B., Hajmási, Sági, Ekler Zs. Edző: Matajsz Márk.

BVSC: Szakonyi – Csapó 3, Kovács P. 1, Pásztor 3, Mészáros, Sugár 3, Szabó B. 1. Csere: Györke, Czigány 1, Mladoniczky, Tanczer, Ágh, Létay, Lajkó 2. Edző: Szűcs Levente.

Az AVUS pólósai legközelebb szeptember 18-án az OSC-Újbuda vendégeként szállnak medencébe.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!