Miközben a legtöbb extraligás csapat gőzerővel dolgozott már az előző idény végén az új bajnokságra, a Hungast-Haladás VSE háza táján elég nagy csend honolt. 2018-ban történelmi cselekedetet vitt véghez dr. Mucsi Péter csapata és kiharcolta a legmagasabb osztálybeli tagságot. Ezt egy évvel később kemény munka révén sikerült meghosszabbítaniuk.

Játékosok nélkül azonban nincs siker, így sok volt a kérdőjel. A szurkolók egy szerethető csapatot kívánnak, amely rövid időn belül akár a legnagyobb együttesekkel is felveheti a harcot. Ez leginkább anyagi kérdéssé vált, hiszen míg Magyarország legnagyobb klubjai több tízmillió forintból gazdálkodhat, addig a Haladás ennek töredékéért. (Nem is olyan régen a kaposvári önkormányzat 40 millió forinttal támogatta a női röplabda szakosztály működését, ahová több minőségi légiós és Tálas személyében válogatott játékos is érkezett.)

Szombathelyen sem kell már várni, hiszen aláírt a Haladáshoz Genesis Miranda. A Puerto Ricói válogatott nem lesz ismeretlen a zöld-fehér szurkolók számára, hiszen az elmúlt félévet a vasi megyeszékhelyen töltötte. A szerződés lejártát követően ismét tárgyalóasztalhoz ültek a felek és sikerült hamar megállapodni a közös folytatásban. A 180 centiméter magas ütőjátékos nagy kedvenc volt Szombathelyen.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!