Meglepő húzással rukkolt ki Matthias Zollner, aki Németh Ákost nevezte a kezdőbe a Kecskemét elleni találkozón. Thames így a padon találta magát és tapsolhatott a társainak, mert az Egis Körmend jól kezdte a találkozót. Az eredményes támadás mellett határozott védekezésének köszönhetően öt ponttal megnyerte az első negyedet a vendég együttes.

Kapaszkodtak Wittmannék a folytatásban, azonban a palánk alatt Delas valamint Price is ellenállhatatlan volt. A kulcsfontosságú pillanatokban pedig Ferencz hűtötte le a hazai szurkolókat egy-egy trojkával. Bár közelített a KTE, de a nagyszünetben még mindig a Körmend állt jobban. Az viszont borítékolható volt, hogy nagyon meg kell dolgoznia a csapatoknak a végső sikerért.
Be is jött a ritmusváltás a hazaiaknak, akik a pihenő után nekiestek a vasi kosarasoknak. Wittmann nemcsak a tempót gyorsította fel, hanem Ő is nagyon pontosan célzott a triplavonal mögül. Ráadásul társakra is talált Dramicanin személyében, így a vezetést is átvették. Igaz, csak négy ponttal álltak jobban, mint a piros-feketék.

Az utolsó felvonás is nagy küzdelmet hozott és úgy tűnt, hogy a Kecskemét korán lezárhatja a párharcot, ezt a vendégek nem hagyták. Bradford és Price vezérletével 9-0-ás rohamot indítottak és vészesen megközelítették a KTE gárdáját. Azonban az idegek harcát a szurkolók támogatását is élvező hazaiak bírták jobban. Ezzel a vereséggel viszont lecsúszott a Körmend a harmadik helyre.

KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend 88-85 (18-23, 19-17, 29-22, 22-23)

Körmend: Németh 11/3, Price 19/9, Bradford 14/6, Hammonds 11/3, Delas 7.
Csere: Thames 11/6, Csorvási 7, Ferencz 3/3.
Vezetőedző: Matthias Zollner

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!