A Vas Megyei III. osztályú bajnokságok is a finisbe érkeztek, nagyjából átlátható már, hogy mely csapatok érhetnek oda a dobogós helyekre, a legnagyobb izgalmakra pedig a sárvári régióban lehet számítani.

Vas Megyei III. o. Szombathelyi csoport 27. forduló

A szombathelyi régióban az első és a második helyezett találkozott egymással, a mérkőzés tétje pedig az volt, hogy az elmúlt fordulóban vereséget szenvedő Kőszegfalvának marad-e esélye a bajnoki címre a Bucsuval szemben. Nem is kezdte rosszul a találkozót a vendég kőszegfalvi csapat, büntetőből már az első negyedóra végén előnybe kerültek. Újabb 15 perc elteltével azonban jött a hazai válasz (1:), sőt 3 perccel később a játékvezető ismét a büntetőpontra mutatott, de ezúttal a Bucsu végezhetett el tizenegyest, amelyet gólra is váltott (2:1). Az első játékrészben már nem történt változás az eredményt illetően, a második etap közepén azonban kiegyenlített a Kőszegfalva, így izgalmasnak ígérkezett a maradék 30 perc. Nem sokáig váratott magára azonban egy újabb hazai gól, amely ismét büntetőből született, a sípmester nem volt szívbajos a tizenhatoson belül történű szabálytalanságokat megítélni. A hátralévő időben igyekezett a vendég gárda az egyenlítésért, ám gólt ismét csak a bucsui gárda szerzett, amely így 4:2-re megnyerte a hangulatában és fordulataiban is rangadónak mondható összecsapást, és vele nagy valószínűséggel a bajnoki címet is. A bronzéremért csatázó Telekes és Sorkifalud csapata is sikerrel zárta a hétvégét, míg a Nemeskolta zsinórban a harmadik mérkőzésén hagyta el győztesen a pályát.

Jegyzőkönyvek, tabella 

Vas Megyei III. o. Körmendi csoport 27. forduló

Matematikailag még nem számít bajnoknak, ám a most következő hétvége során már bajnok lehet a Szakonyfalu, akik egy nagyon nehéz mérkőzésen húzták be a három pontot a bronzéremre pályázó Magyarszecsőd ellen. Az utolsó 10 percben jött össze a fordítás a bajnokaspiránsnak. A második helyen álló Rábagyarmatra is kőkemény összecsapás várt a hétvégén a 4. pozícióban lévő Csörötnek otthonában, ahol már 2:0-ra is vezetett a hazai gárda, de a Rábagyarmat emberhátrányban megfordította, és végül 4:2-re megnyerte a találkozót.

Jegyzőkönyvek, tabella

Vas Megyei III. o. Sárvári csoport 31. forduló 

A tavasszal remek formában lévő Ostffyasszonyfa bejelentkezett a bajnoki címért, ám ehhez arra is szükség van, hogy a listavezető Alsóújlak pontokat veszítsen a hátralévő fordulókban. A hétvége során mindkét együttes 8 gólt szerzett, előbbi a Kelédet, utóbbi a Nemeskocsot ütötte ki. Az Ostffyasszonyfa abban bízhat, hogy a jelenleg 1 ponttal előttük álló Kemenesmagasi és Alsóújlak párharca kedvezően alakul majd számukra az utolsó fordulóban, így nevető harmadikként megnyerhetik a bajnokságot. Az első három hely ezen csapatok között dől majd el. 8 gólt és nagy fordulatokat hozott a Szergény – Nagysimonyi összecsapás, ahol végül a vendégek örülhettek.

Jegyzőkönyv, tabella

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!