A Vas Megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban is lezajlottak az esedékes fordulók a hétvégén, lássuk az eredményeket. 

Kemény küzdelmekből nem volt hiány a hétvégén. Fotó: Giczi Sándor

Vas Megyei III. o. Szombathelyi csoport 9. forduló

Az éllovasoknak a 9. játékkör sem okozott gondot, sima győzelmet aratott a Kőszegfalva, a Telekes együttese is, a listavezető Bucsunak nehezebb dolga a volt az Acsád ellen, ám nekik is sikerült begyűjteniük a három pontot.

Forrás: MLSZ

Vas Megyei III. o. Körmendi csoport 9. forduló

Az első 5 helyezett csapat közül csupán a Szakonyfalu nem tudta begyűjteni a 3 pontot a hétvégén, mivel a Rönök elleni mérkőzésük félbeszakadt. Meglepő győzelemmel rukkolt elő az Alsószölnök, akik az Őrimagyarósd gárdáját verték 2:1-re hazai környezetben.

Vas Megyei III. o. Sárvári csoport 9. forduló

Nem tudott győzni Nemeskocson a Hegyhát SE Sótony gárdája, így 3 pontra lemaradtak a hétvégén sima sikert arató Kemenesmagasi mögött. Fordulatos találkozót hozott az Izsákfa – Boba ütközet, erről Giczi Sándor bővebb összefoglalót is írt.

“Presztízs mérkőzésnek lehettünk a szemtanúi, hisz a bobai csapatban 8 volt izsákfai játékos szerepelt és az edző Nagy István is az előző szezonban itt volt tréner. Ahogy várható volt a vendégek támadtak folyamatosan, viszont mezőnyfölényüket nem tudták gólokra váltani. A vendégeknél a nagy akarásban sok volt az eladott labda, rossz előreívelés, a kapu előtti igazi helyzetet nem is tudtak teremteni. A 36’ a hazaiak első kontra támadásuk Márkus révén gólt eredményezett. Továbbra is a vendégek támadtak, de a félidő végéig már nem tudtak egyenlíteni. A második félidő képe nem változott, a vendégek szinte a kapujukhoz szögezték a hazaiakat, de támadásaikban nem volt igazi átütő erő. Majd jött az újabb hideg zuhany a bobaiaknak, hisz az 52’ Márkus ismét eredményes volt egy kontra támadás után. A bekapott gól után a vendégek még idegesebben, kapkodva játszottak, a játékosok egymással voltak elfoglalva. Edzőjük folyamatosan csitítgatta őket, és az 58’Kóbor egy szép támadás után estében lőtt a bal sarokba. A gól igazából csak néhány percre nyugtatta meg a csapatot, a hazaiak viszont egyre többször veszélyeztették a vendégek kapuját. A mérkőzés hangulata egyre idegesebb lett, sok apró szabálytalanság, néha durva belemenés és lerántás is tarkította a játékot. A vendégek akarásán látszott, hogy gólt szeretnének lőni, akár egyenlíteni, akár győzni is, erre viszont egészen a 86’ kellett várni amikor is Szabó akció góljával egyenlítettek. Már-már elkönyvelték a csapatok a döntetlent, amikor egy kapu előtti kavarodásnál Recetár kézzel ért a labdához a 16-oson belül. A megítélt büntetőt Szabó értékesítette, ezzel a bobaiak zsinórban a 6 győzelmüket aratták. A látottak alapján a győzelmük megérdemelt, azt viszont el kell mondani, hogy a mai mérkőzésen a csatársor nem a labdával volt igazán elfoglalva, hanem egymás szóbeli bántásával. Akarták ezt a győzelmet, de fegyelmezetlen játékuk miatt szorossá tették azt. A meggyengült hazaiak a mérkőzés nagy részében jól tartották magukat, az utolsó percek kihagyása a verességet eredményezte részükre.” – Giczi Sándor

Forrás: MLSZ

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!