A Vas Megyei II. osztályban is pattogott a labda a hétvége során, mindkét régióban akadtak érdekes mérkőzések, mutatjuk az eredményeket.

Vas Megyei II. o. Északi csoport 9. forduló

Csupán egy csapatnak sikerült begyűjtenie a három pontot otthonától távol, ez pedig az Ikervár együttes volt, akik a sereghajtó Mersevátit szórták meg saját közönsége előtt. Tovább folytatta jó sorozatát a Söpte, megszakadt viszont a Kemenesalja győzelmeinek sora, hisz az Uraiújfalu otthonából vesztesen távozott a csapat. Két vereséget követően ezúttal 2:0-ás sikert aratott az Alsóújlak hazai pályán a Szeleste ellen.

Jegyzőkönyvek, tabella 

Vas Megyei II. o. Déli csoport 9. forduló

Hátrányból fordítva győzött, és továbbra is hibátlan a Csákánydoroszló együttese a déli régióban. A Táplán kisebb meglepetésre simán kiütötte a Bajánsenyét, de a Körmend – Balogunyom és a Szentpéterfa – Vasszécseny mérkőzésen sem volt hiány a gólokból, végül mindkét pályán a hazai gárda örülhetett. Úgy tűnik a Gyöngyöshermán csapata is visszatalált a győztes útra, szükségük is lesz rá, hisz a hét közben a kupában is kemény megmérettetés vár majd az együttesre.

Jegyzőkönyvek, tabella

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!