A Király Sportlétesítmény 15 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Szombathelyen.

A múlt
A nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező válogatott kapus önerőből hozta létre a sportcentrumot azzal a céllal, hogy az újperinti városrészen élőknek méltó sportolási lehetőséget biztosítson. Ez a hazai pálya a kezdetektől a Viktória FC NB I-es női labdarúgócsapatának, a helyi Újperint SC-nek, a Király Sportegyesületnek és jelenleg már a Grundball FC utánpótlás klubnak is otthona. A létesítmény rendszeresen otthont ad nemzetközi mérkőzéseknek, női Európa-bajnoki selejtezőknek és évi nagy rendezvénye az NB I-es csapatoknak kiírt Király Kupa felkészülési torna.

A fejlesztés
Aki pedig az elmúlt hónapokban megfordult a Király Sportlétesítményben, hogy megnézzen egy-egy női NB I-es vagy megyei I-es összecsapást, észrevehette, hogy gőzerővel épül az új komplexum. Miután megérkezett az ünnepélyes átadóra a meghívó, kíváncsian vártuk, mit láthatunk.

 

Az új épületbe lépve impozáns látvány fogadott bennünket, érződött a nóvum, az újdonság ereje, a fejlesztés nagyszerűsége. Szép számmal érkeztek a prominens vendégek, az MLSZ vezetői, a város elöljárói, a volt és jelenlegi válogatott focisták. Aztán elkezdődött az ünnepélyes átadó.
Horváth Nóra sajtófőnök rövid köszöntője után a válogatottsági rekorder kapus, a 108-szoros magyar spíler, Király Gábor köszöntötte a megjelenteket, közöttük az MLSZ főtitkárát, a miniszterelnök sportért felelős tanácsadóját, Szombathely polgármesterét és alpolgármesterét.

Ezt követően kisfilm idézte fel az előző 15 év történéseit, majd a 14 hónapos építkezés képsorait láthattuk 1 percben. Ezután a kapuslegenda szólt a meghívottakhoz.

Sok mindenkiben felvetődhet a kérdés, miért akartam ezt létrehozni? Nos, 5 éves korom óra focizok, és most, a pályafutásom végéhez közeledve, illetve utána is szeretnék a foci környezetében maradni. Már annak idején a Hertha BSC játékosaként is gondolkodtam arról, mit fogok csinálni aktív labdarúgó pályafutásom után. Egyértelmű volt számomra, hogy a futballban akarok maradni, nekem ez a környezet jelenti az életet, a focihoz értek a legjobban. Egy olyan intézményt, olyan sportlétesítményt akartam létrehozni, ahol lehet jó körülmények között sportolni, ahol az utánpótlással foglalkozhatok – kezdte gondolatait Király Gábor, aki azt is hozzátette, hogy a jó munkához türelem és idő kell, majd felidézte az elmúlt másfél évtizeddel ezelőtti pillanatokat.
2003-ban Horváth Leventét kértem fel, hogy alakítson egy csapatot és idővel fejlődjünk, építkezzünk, minél magasabb osztályban szerepeljünk. Ma már a megye I. osztályban játszunk, ami előfeltételezte az utánpótlás fejlesztését is, most 260 gyermekkel foglalkozunk és egyre jobb körülmények között szeretnénk mindenkit okítani, felépíteni – tette hozzá a Haladás kapusa.
Ezt követően a kapusiskola beindulásáról is beszélt, amihez keresni kellett szakmai stábot, és ahová az életből hozták a tapasztalataikat. Hatodik éve szervezik a programokat a gyerekeknek, a kezdetektől több száz gyermek megfordult már náluk.

A brand
Királyéknál mindenkinek feladata van, csapatban, team-ben dolgoznak. A Király sport brand egységenként is működik, de együtt az igazi. Jelenleg mintegy 260-an, 20 edzővel dolgoznak, már kinőtték a létesítményt, a 4 öltözőt, ezért volt szükség a fejlesztésre. Funkcionális lesz az új épület, amelyben a fenntartás, a minőségi munka a fontos.

Az épület színe és a dizájn
A parafa granulátumos, ízületkímélő, UEFA szabványméretű műfüves pályához egy kisebb gyakorló focipálya is tartozik. Az épületről megtudtuk, hogy Angliában is ilyen épületeket találunk, ahol alul, az ezer négyzetméter alapterületű, körpanorámás, kétszintes épület földszintjén öltözők, emeletén pedig egy nagy közösségi tér kapott helyet, amely egyaránt szolgál “szülői váróként”, valamint az edzések előtt és után a sportolók számára a közösségépítés és a kulturált pihenés helyeként is.
Az egyesület életében nemcsak a gyerekek, az autók száma is növekedett, 50-nel több parkoló szolgálja majd a sportbarátokat.

A tervek
Mivel a rehabilitációs egység már most kinőtte magát, egy olyan épület is elkészülhet, amely bentlakásossá teheti az ittlétet, ezáltal a napi bejárás költségeit csökkentik le, emellett a helyes étkezést is előtérbe helyezik.
A mentális környezet is nagyon fontos, ezért az ,A’ épületet is szeretnék továbbfejleszteni, sőt, folyamatosan tartalommal szeretnék megtölteni a Király Sportlétesítményt.

A köszöntőbeszédek
Dr. Vági Márton, az MLSZ főtitkára is köszöntőt mondott, ebben méltatta az eredményeket, elmondta, hogy 2010 óta az MLSZ is figyelemmel kíséri az egyesület tevékenységét. Ezután Király Gábor életútját, sportpályafutását is méltatta, majd a követendő lokálpatriotizmus fontosságáról is beszélt.

– Király Gábor karrierje során, majd sportvezetőként és vállalkozóként is példaképpé vált, az általa létrehozott szabadidő és sportegyesület, valamint a nevéhez kötődő kapusiskola is bizonyítja, hogy érdemes a nemzetközi színtéren összegyűjtött sportszakmai és gazdasági tapasztalatokat hazahozni és Magyarországon kamatoztatni. Reményeink szerint itt is nevelkednek majd olyanok, akik hozzájárulnak a magyar labdarúgás felemelkedéséhez – zárta szavait.

Takács Mihály, a miniszterelnök sportért felelős tanácsadója tartotta az avatóbeszédet. Most ebből idézünk.
– A labdarúgás ma bővelkedik a sportág fejlesztése érdekében tett erőfeszítésekkel. Amit az utánpótlásba fektetünk, azt a jövőbe fektetjük. Az ifjúság és a sport támogatása nagyon fontos, hiszen a sport erősíti a jellemet, megtanít győzni. A magyar labdarúgásnak szüksége van olyan intézményekre, amelyek értéket teremtenek. Ilyen a Király Gábor nevével fémjelzett Király Sportlétesítmény is – fogalmazott a tanácsadó.

A műsor és az átadás
Ezt követően a Szombathelyi Kötélugró Klub bemutatója szórakoztatta a vendégeket, majd a műfüves pályán átadták át az új sportlétesítményt.

 

Az ünnepélyes átadó után Puskás Tivadar polgármester mondott pohárköszöntőt, ebben megfogalmazta, hogy Szombathely is fejlődött az új sportcélú beruházással.

 

 

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!