Mórocz Alexandrát aligha kell bemutatni a szombathelyi kézilabda-barátok számára. A 22 éves játékos a nyáron igazolt vissza korábbi csapatához, a Haladáshoz. Nem is lehet más célja ezzel, mint újra felépíteni magát és egyesületét hozzásegíteni a középmezőny eléréséhez. Visszatérése alkalmából beszélgettünk az irányítóval, aki meglepő információkat is elárult önmagáról, csapatáról és természetesen a jövőről.

Milyen érzések kavarogtak benned, amikor bemutattak, mint visszatérő játékost a Haladás kézilabda szakosztályának sajtótájékoztatóján?

– Kicsit furcsa, de a jó értelemben. Olyan, mintha el sem mentem volna. Felemelő érzés újra itthon lenni. Tősgyökeres szombathelyi vagyok, itt nőttem fel, ezzel a csapattal értem el a klub legnagyobb sikereit. Tudtam, hogy még játszani fogok a Haladás mezében és örülök, hogy ez végre megvalósul.

Kedvesével Jancsó András labdarúgóval több mint fél éve alkot egy párt

Azért alaposan megváltozott a keret. Te hogy látod?

– Valóban kicserélődött és nagyon fiatal az átlagéletkor. Ugyanakkor lelkes lányokról beszélünk, akik éhezik a sikert. A vezetőség pedig mindent megtesz azért, hogy nekünk csak az elvégzendő munkára kelljen figyelnünk. Ez rendkívül szimpatikus hozzáállás. A csapatban pedig régi társak mellett akadnak korábbi rivális játékosok, így szinte senki sem ismeretlen számomra. Hiszem, hogy képesek vagyunk megvalósítani a kitűzött célokat.

Szandra ha teheti a Korall Wellness Stúdióban regenerálódik

Nem titok, hogy kulcsszerepet szán neked a szakmai stáb, hiszen megfelelő tudásod és rutinod is megvan.

– Valóban. Irányítóként kell majd összefognom a csapatot, emellett védekezésben is fontos szerephez jutok. Követő emberfogóként kell az ellenfél legjobb játékosát levennem a pályáról. Ezen pont, pontok múlhatnak majd, így szeretném a legjobb tudásom nyújtani.

Úgy tudom, hogy nagyon szereted a kihívásokat is.

– Nagyon jól informált vagy (nevet). Örülök, hogy számítanak rám és persze fontos, hogy érezzem ezt a megerősítést a vezetőség és a csapattársak részéről is. A közös munka remek közösségkovácsoló, így ennek is megvan a szépsége. Csak úgy, mint az edzéseknek, ahol szerencsére kipróbálhatom magam más posztokon is. Talán sokakat meglep, de rendkívül élvezem, hogy kipróbálhatom magam beállósként is. Nem is a keménysége, sokkal inkább a kihívás miatt. Pont ezért szeretem ezt a sportágat. Mindig újabb és újabb célokat kell kitűzni magunk elé és azokért keményen dolgozni. Ebben hiszek…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!