Nem lehetett könnyű dolga dr. Mucsi Péternek, a Hungast-Haladás VSE megbízott vezetőedzőjének az Újpest elleni mérkőzés előtt. Több beteg és sérült játékosa mellett be kellett építeni egy új érkezőt is csapatába, ráadásul a rivális keretében két ismerős arcot láthatott, akiknek tudásával tisztában volt. Ennek szellemében kellett tanítványainak meglepnie a fővárosi együttest – amely többé-kevésbé sikerült is.

Az 1-3-ra végződött találkozón valóban tapasztalható volt a javulás, amely egy-egy látványos akcióban, ütésekben és blokkokban is megmutatkozott. Ugyanakkor nem lehet könnyű menet közben formában tartani a játékosokat és behozni a riválisokkal szembeni lemaradást. Ugyanakkor a szurkolók – akik egyre többen vannak a hazai extraliga mérkőzésen – minden pozitívumot vastapssal üdvözölnek. Így volt ez az Újpest elleni találkozón.

Megkértük a Hali trénerét, hogy értékeljen, Ő vajon milyennek látta csapata teljesítményét:

– Minden dicséretet megérdemelnek a lányok, mert nagyon akartak, hajtottak, küzdöttek, de még elég hullámzó a játékunk. Sajnos nem tudunk ugyanazon a magas szinten játszani, mint a többi extraligás csapat. Ezen a szinten sokkal nagyobb a sebesség, mint az alacsonyabb osztályban. Ezt már testközelből is tapasztalhattuk. Akadtak szép labdamenetek, azonban az Újpest ritmusváltását nem tudtuk követni. Amikor ellenfelünk felgyorsította a játékát, akkor szétesett a védekezésünk és a sáncunk sem működött úgy, ahogy szerettük volna. Lelkesedésben már minden csapat ellen felvesszük a versenyt, de még mindenképpen fejlődnünk kell.

Ezt a szurkolók is látják, ugyanakkor egyre több néző érkezik a Haladás Sportkomlexumba. Érzik ezt a lányok is?

– Természetesen, ők is nagyon szeretnének bizonyítani. Edzéskörülmények között már hatékonyan játszunk, ezt kell éles helyzetbe is megszoknunk, alkalmaznunk. Még egy kis türelmet kérnénk a szurkolóktól, akik előtt le a kalappal, mert buzdítják a csapatot. Nyugodtan mondhatom, hogy egy nagyon szerethető gárdáról van szó.

Nyilván számít az is, hogy nagyon fiatal csapatról beszélünk a Haladás esetében.

– Meghatározó minden együttesnél, hogy milyen merítési lehetősége van. Ezzel együtt azt mondhatom, hogy nagyon jó játékosaink vannak, de még nem alkotunk masszív, egységes csapatot. Nagyon jól tudnak dolgozni a lányok, de egy-egy hullámvölgyből lassabban jövünk ki, mint az ellenfelek. Ezen is változtatnunk kell, mindezt úgy téve, hogy előre is tekintünk. A szettgyőzelmekből, szoros szettekből szeretnénk erőt meríteni az előttünk álló alapszakasz és rájátszásbeli mérkőzésekre.

Elég szokatlan összeállításban játszott a csapat. Tudatos döntés volt?

– Sajnos nem egészen. Négy játékosunk sérülten vállalta a találkozót, ezért rendkívül szokatlan felállást alkalmaztunk. Többen is más poszton játszottak, ennek megfelelően ilyen összetételben még nem voltak a pályán a lányok. Épp ezért vagyok elégedett velük, mert látható volt, hogy mindent megtettek az Újpest ellen.

Milyennek látta az új igazolás, Genesis Miranda játékát?

– Nagyon gyorsan tanul és rendkívül képzett játékosról van szó. Még a feladóval való kapcsolatát érthető okokból csiszolni kell, de nagy erőssége lesz csapatunknak. Az UTE ellen pedig az egyik legjobb volt, erre nyugodtan építhet a későbbiek során is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!