Már a harmadik alkalommal rendezte meg a vasi megyeszékhely óvodáinak bevonásával – a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. a Zsinórlabda bajnokságot. A szervezők nem titkolt célja, hogy a legkisebbekkel megszerettessék a mozgást, valamint a legtehetségesebb gyerekek sportolási lehetőségét biztosítsák.

A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz – csak úgy, mint a januári rendezvényen. Most sem maradt otthon az a nyuszi, amely a gyerekek nagy kedvence volt. A kis tapsifüles kapható volt a játékra is, aminek az óvodások nagyon örültek. A játék mellett persze jutott idő a zsinórlabdára is, több gyerek rendkívüli labdaérzékéről tett tanúbizonyságot.

Bedőcs Gergely főszervező is elégedetten nyugtázta a rendezvény sikerét, amelyre ezúttal is szép számmal érkeztek résztvevők és kísérők.

– Nagyon jól mutatja a fejlődést, hogy a mai, már a harmadik ilyen jellegű rendezvényünk. Tavaly egy, az idei tanévben pedig már a második zsinórlabda bajnokságot rendeztük meg. Természetesen a júniusi időpont sok óvodának kirándulás és évzáró miatt már nem volt jó, ennek ellenére limitálnunk kellett az indulók létszámát. Ezúttal 14 óvodából, 18 csapat érkezett, ez pedig 130 gyereket valamint 32 kísérő pedagógust jelent – mondta Bedőcs Gergely.

A szabályok nem változtak. A játékosok hétperces mérkőzéseken bizonyíthattak, de az egyenlőség jegyében az eredményt nem számolták. Ráadásul minden induló kis édességet, csomagot kapott, benne értékes ajándékokkal. Azonban az igazi jutalom a mozgás volt, hiszen órákon keresztül gyerekzsivály töltötte meg a Sugár úti sportcsarnokot.

– A visszajelzések alapján jó úton járunk. Nagyon örülünk az építő jellegű kritikáknak, mert azért dolgozunk, hogy minél jobb és színvonalasabb sportrendezvénnyel rukkoljunk ki. Az ajándékok mellett egyébként emléklapot és toborzó plakátot is kaptak a fiatalok. Szeptembertől elindítjuk a legkisebbek számára – heti 2 edzéssel – az előkészítőnket, amelyre fiúk és lányok jelentkezését is várjuk. Emellett pedig már rajzversenyre is csábítottuk a gyerekeket, amely szintén nagy sikernek örvend,d e erről részleteket még nem szeretnék elárulni – zárta gondolatait a főszervező.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!