Testközelből látni a legnagyobb szupersztárokat csak keveseknek adatik meg. Főleg, ha a tengerentúli kosárlabda-bajnokság ászairól van szó. Az NBA-ben ugyanis kétségtelenül csak a legjobb játékosok lépnek pályára. Ezt pedig a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület két jeles képviselője is megtapasztalhatta néhány napon keresztül.

Szabó-Haklits Zsuzsa a SzoESE együttesének csapatkapitánya, míg Szabó László a klub vezetőedzője. A házaspár gyermekükkel közösen tartott egy röpke pihenőt, amelyet Floridában töltöttek. Ha pedig ott jártak, nem maradhatott ki a korábbi bajnokcsapat mérkőzése sem. Ráadásul a helyzet úgy hozta, hogy a Miami Heat épp rangadót játszott a Houston Rockets csapatával.

A mérkőzést a hazaiak nyerték, holott a vendég alakulatot az aranyérem egyik várományosaként tartják számon. Hiába, mert Leonard és Robinson vezérletével nyert a floridai együttes. Az összecsapás mellett egyébként a szombathelyi sportos család alaposan körülnézett a helyszínen. Értékes relikviák mellett a csapatok érkezését is megvárták a helyszínen.

A képek tanulsága szerint elmondható, hogy az NBA nem véletlenül a világ legjobb bajnoksága. Ahol minden mérkőzés egy külön show, nem aprózzák el a szervezők a meglepetéseket és az újításokat sem. Talán egyszer Magyarországon is hasonlót élhetnek át szurkolók?!

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!