Nem ígérkezik könnyűnek a Hungast Haladás következő mérkőzése. Leiszt Máté csapata azt a Békéscsabát fogadja, amely tavaly – némiképp meglepetésre – nem tudta gyarapítani aranyérmeinek számát. A többszörös bajnok és kupagyőztes mindenképpen a győzelem reményébe érkezik Szombathelyre. Az összecsapásra ráadásul ellentétes előjelekkel készülhettek a csapatok.

A Békéscsaba hazai környezetben esélyt sem hagyott az MTK-nak és az Újpestnek. Ráadásul idegenben sikerült felülmúlniuk a Vasas csapatát. A minden tekintetben megerősített viharsarkiak így maximális önbizalommal érkeznek a szombati találkozóra. Míg a Haladás trénerének, Leiszt Máténak több dolog miatt is fájat a feje.

Hiába érkezett meg Daymarah Lescay személyében a csapat másik centere, többen is sérülésekkel bajlódnak. Takács Bernadett még nincs bevethető állapotban, ráadásul Marija Čičić a Jászberény ellen kézsérülést szenvedett, rá hetekig nem számíthat a hazaiak mestere. A problémák dacára azonban igyekezni fognak a vasi lányok, hogy megnehezítsék riválisuk dolgát.

Hungast Haladás – Békéscsabai Röplabda SE
2019. november 2. – 18:00
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!