Bár akadtak hiányzók a hazai oldalon, mégis a Haladás-Viktória együttese volt az esélyese a szegedi Szent Mihály elleni bajnoki mérkőzésnek. A női JET-SOL Liga 14. fordulójában hazai környezetben csak a három bajnoki pont megszerzése lehetett a cél.

Simon Attila csapata a kezdősípszót követően magához ragadta a kezdeményezést és néhány kósza támadással jelezte a tabella utolsó előtti helyezett csapatának, hogy mindenképpen győzni szeretnének. A félidő derekán egy kényszerű cserét kellett végrehajtani, amikor Kiss helyére Kopcsándi érkezett. A támadófocival kirukkoló Viktória azonban hiába dolgozott ki helyzeteket, a gólra még várni kellett.

A szünet után egyre nagyobb volt a vendégeken a nyomás és a jól záró védelem a 68. percben kapitulált. Ekkor egy szép támadás végén Szakonyi vette be Schildkraut kapuját. Ezután a szegedi alakulat próbált egalizálni. Azonban a kinyíló védelem megingását a ráadás másodperceiben Siklér is megbüntette, így könnyed és megérdemelt győzelmet arattak a szombathelyi lányok.

Haladás-Viktória – Szent Mihály Szeged 2-0 (0-0)

Haladás-Viktória: Bíró – Balogh, Horti, Sitku, Kiss Zs. (Kopcsándi) – Fördős – Szakonyi, Rácz, Tóth A., Öreg (Harsányi) – Siklér.
Vezetőedző: Simon Attila

Gólszerző: Szakonyi, Siklér.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!