Címvédés volt az elsődleges célja a Kútház Haladás VSE futsal együttesnek. Ennek szellemében érkeztek a szombathelyiek Szigetszentmiklósra, ahol a Magyar Kupa négyes döntőjét tartják. Szombaton került sor az elődöntőkre. A Veszprém – Dunaújváros valamint a Berettyóújfalu – Haladás mérkőzésen dőlt el a döntőbe jutás sorsa.

A tavalyi elődöntő ismétlése ezúttal a MVFC csapatának szája íze szerint alakult. Bár az első játékrészben mindkét együttes sok helyzetet dolgozott ki, csak egyszer zörrent meg a háló. A 15. percben Sergio volt eredményes, ezzel lépéselőnybe került a Berettyóújfalu. Lehetősége volt a szombathelyieknek az egalizálásra, azonban ezek kimaradtak.

A szünet után is dinamikus játékkal rukkoltak ki a csapatok. Mindkét gárda hajtott a győzelemért, így többször forogtak veszélyben a kapuk. A játékrész közepén aztán Sanchez, majd Da Silva is betalált, így kockáztatnia kellett a Haladásnak, akik taktikát váltottak és úgy tűnt, ez akár sikert is hozhat a zöld-fehérek számára.

Dróth és Vas is betalált az utolsó percekben, azonban Henrique is feliratkozott a góllövőlistára, így 4-2 lett a derbi végeredménye. Ez azt jelenti, hogy a Haladás nem tudja megvédeni a címét és csak a lelátóról figyelheti a Berettyóújfalu – Veszprém összecsapást. A másik ágon ugyanis Tatai mesterhármasának köszönhetően kikapott a Dunaferr, amely így a Haladással karöltve lett bronzérmes a férfi futsal Magyar Kupában.

Magyar Kupa Final Four
ELŐDÖNTŐ
MVFC Berettyóújfalu – Kútház Haladás VSE 4-2 (1-0)

Haladás: Alasztics – Michel Melo, Hajmási, Simic, Dróth.
Csere: Gyimesi, Sásdi (kapusok) – S. Sanchez, Horváth P., Sipos, Szakasics, K. Henrique, Péter, Vas.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Loch Sergio, B.F. Sanchez, Da Silva, S. Henrique illetve Dróth, Vas

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!