A tavalyi évben is sejteni lehetett már, hogy a Lukácsháza szintet lépett a megyei labdarúgásban, és a dobogó egyik esélyeseként száll harcba a 2018/19-es szezonban. 

Noha döntetlennel kezdték az új idényt, már akkor is látszott, hogy egységes csapat befolyását kelti a Szombathely vonzáskörzetében lévő település együttese.

10 forduló elteltével holtversenyben álltak a második helyen a Körmenddel, ám a rangadókon nem sikerült igazán jó eredményeket elérniük, mindig egy kevésen múlt a pontszerzés, hisz a Celldömölktől és a Körmendtől is csupán 1 góllal kaptak ki.

Akadtak még meglepő vereségek, hisz az újonc Csepreg is elvitte tőlük a három pontot, Vépen pedig egy hatalmas kiütésbe szaladtak bele, ezen kívül viszont remekül szerepeltek az ősz során.

Csapatkapitányuk szerint a siker kulcsa két tényezőben keresendő, az egyik az edző személye, aki barátságán túl a szakmai tudását átadva is remekül irányítja a csapatot, a másik tényező pedig a csapatszellem, fontos, hogy nincsenek széthúzások a gárdán belül.

Az őszi szezon végére ugyan lecsúszott a dobogóról a Lukácsháza, ám így is mindenki büszke az elért 4. helyre, hisz elmondásuk szerint így is túlteljesítették a várakozásokat, de az már biztos, hogy minden okuk megvan bizakodva várni a tavaszt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!