Szerdán közel 500 néző látogatott ki az Arénába, hogy a Savaria Kupa utolsó napján is buzdítsák a magyar válogatottat. A belga Jan De Brandt szövetségi kapitány által irányított hazaiak a közelgő budapesti kontinensviadalra készültek és bizony a tornán akadt jó néhány emlékezetes pillanata a magyaroknak, amely bizakodásra adhatott okot.

Biztatóan kezdte a Szlovénia elleni összecsapást a fehér mezben játszó házigazda együttes. Németh ütéseinek köszönhetően őrizte néhány pontos előnyét a magyar válogatott, de érezhetően tompább is volt, mint előző napon. A hajrára aztán elég volt egy kis figyelmetlenség és máris Chiappini lányai álltak jobban. Ezt a helyzetelőnyt pedig a szett végéig megőrizték.

A folytatásban már csak döcögött a hazai szekér, míg a szlovén lányok kiválóan játszottak. Jött is gyorsan az időkérés és a cserék, azonban csak távolról tudta a lépést tartani a magyar csapat riválisával szemben. Erzen és Mori cseles ejtéseire-ütéseire nem volt ellenszer, így közel háromnegyed órát követően már elúszni látszott a második hely.

Az urolsó felvonásban sem alakultak jól a dolgok a magyar szempontjából. Már 8-3-ra is vezettek a szlovének, amikor időt kért Brandt mester. Ezzel sikerült is felráznia tanítványait a szövetségi kapitánynak. Szakmáry pontos ütései után egyenlítettünk is a szett során, de fordításra már nem maradt erő, így végül a negyedik helyen fejezte be válogatottunk a tornát.

Savaria Kupa, 5. nap

MAGYARORSZÁG – SZLOVÉNIA 0:3 (–23, –18, –19)

MAGYARORSZÁG: Dékány 3, Pekárik 6, Németh 20, Szakmáry 11, Bodovics 3, Tálas 1. Csere: Molcsányi, Tóth F. (liberók), Török 1, Bokorné Liliom, Bleicher, Sándor 4, Gyimes 2. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.

SZLOVÉNIA: Grudina 6, Mori 2, Scuka 8, Planinsec 9, Erzen 15, Vovk 3. Csere: Janezic, Mikl (liberók), Pintar, Pitokar 3, Zdovc, Mlakar, Najdic. Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini

Az eredmény alakulása.
1. játszma: 8:6, 11:7, 16:15, 17:18, 21:20, 23:24.
2. játszma: 4:8, 12:16, 14:21, 18:24.
3. játszma: 3:8, 12:12, 13:18, 15:21, 18:24.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!