Péntek este még Újpesten csatáztak Mucsi Péter megbízott vezetőedző tanítványai. A mérkőzést követően – amelyet a fővárosiak 3-0 arányban nyertek – Nyíregyháza felé vették az irányt a Hungast Haladás VSE röplabdázói. Szombaton ugyanis még egy derbi várt Takács Bernadettékre, amely a szövetség sorsolásának volt köszönhető.

Kérdés volt, hogy mennyi ereje maradt a szombathelyieknek a hosszú utazások és egy több mint 90 percig tartó csatát követően. Nos, a válaszra sajnos nem kellett sokat várni. A hazaiak erejük teljében, legerősebb összeállításában várta a Halit és White vezetésével gyorsen megléptek. Bár mindent megtett a vasi együttes a felzárkózásért, láthatóan sokat kivett belőlük az Újpest elleni összecsapás.

A folytatásban időkérésen túl már cserékkel is bátran keverte a kártyákat a vendégek megbízott mestere, így a nagyobb hátrány ellenére is sikerült felzárkózniuk és élvezetes hajrát játszott a nagyobb játékerőt képviselő nyírségiekkel. Az utolsó pillanatokban rossz döntést hoztak a szombathelyiek, így szettet sem tudtak rabolni Kalmanék.

Az utolsó játszma során már különböző taktikai elemeket gyakoroltak a csapatok. A Hali próbált más összeállításban is hatékonyan játszani, míg a Nyíregyháza a hétközi nemzetközi kupamérkőzésre tartalékolt. Összességében nem játszott rosszul a Haladás a nyírségi erőpróbán, azonban az Újpest elleni meccs sokat kivett a lányokból, így papírforma eredmény született.

Fatum Nyíregyháza – Hungast Haladás VSE 3-0 (25-18, 25-20, 25-17)

Haladás: Ašćerić, Kalman, Wallner, Čičić, Takács, Kinser.
Libero: Lojen
Csere: Huff, Reljić, Dobó, Kolada.
Megbízott Vezetőedző: dr. Mucsi Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!