Több mint egy tucat lila-fehér szimpatizáns érkezett Szombathelyre a Haladás-Újpest női extraliga mérkőzésre. A lelátón nagyon jó hangulatot teremtettek a nézők, a hazai csapat pedig hétről-hétre jobb formában játszott. Érthető, ha a hazai szurkolók egy szoros, esetleges szombathelyi sikert hozó összecsapást láthatnak.

Nem is kellett csalódniuk, hiszen szárnyalt a Haladás az első szettben. Hihetetlen magabiztossággal játszottak Bedőcs Gergely tanítványai, amely alaposan meglepte a vendégeket. Gyorsan időt is kellett kérnie a vendégek mesterének, mert egyre nagyobb előnyre tett szert a szombathelyi csapat. A játszma hajrájában azonban pontatlanok voltak a hazaiak, így az Újpest szerezte meg a vezetést (25-27).

Zseniális volt a folytatásban a Haladás – zsinórban öt pontot szereztek a zöld-fehérek, Kántor Sándor mester azonnal időt is kért. Hiába, mert szárnyalt a Hali, ez a lendület pedig kitartott a játszma végéig. Igaz, a fővárosi röplabdázók szorongattak, de ezúttal volt tartása a vasi együttesnek. Wallner, Lojen és Kinser hathatós játékának köszönhetően egalizált a Haladás (25-21).

Ezután viszont a szombathelyiek ragadtak be és hiába cserélt a hazaiak mestere, valamint kért időt, nem sikerült ledolgoznia csapatának az 5-6 pontos hátrányát. A nyitásfogadások mellett a háló közelében volt kissé bizonytalanabbak a zöld-fehérek. Paradzik kiváló ütéseire nem volt ellenszere a vasi lányoknak, így ismét az UTE tett szert összetettben előnyre. (17-25)

Nem sikerült a feltámadás a negyedik, egyben utolsó szettben sem. Bedőcs Gergely ekkor már többször, több posztot érintő cserét is végrehajtott a javulás érdekében. Azonban gyorsan hátrányba kerültek és ebből már nem tudott újítani a szombathelyi csapat, amely ezúttal is pont nélkül fejezte be Extraligás alapszakaszbeli mérkőzését (14-25).

Hungast-Haladás Szombathely – Újpest 1-3 (25-27, 25-21, 17-25, 14-25)

Haladás: Kalman, Čičić, Wallner, Aščerić, Takács B., Kinser.
Liberó: Lojen
Csere: Reljić, Bokor, Huff, Kolada, Dobó, Marton.
Vezetőedző: Bedőcs Gergely.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!