Az egyetlen tervezett napirendi téma a ,,Javaslat a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.-vel kapcsolatos szerződések jóváhagyására” volt.
Előadóként Puskás Tivadar dr. polgármester, Illés Károly és Koczka Tibor alpolgármesterek voltak megjelölve a hivatalos meghívóban, de közülük az utóbbi 2 meg sem jelent.

 

A meghívottak között pedig Tóth Miklóst (Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója), Séllei Árpádot (Haladás Marketing Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője), Illés Bélát (HALMILL TEAM Tanácsadó Kft. ügyvezetője) és Barczi Csabát (VIKTÓRIA FC elnöke) üdvözölhettük. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a Városháza I.emeleti nagytermében tartotta volna meg rendkívüli ülését.

Haladjunk sorban! 11 óra előtt pár perccel még ,,csak” a jegyző és egy-két képviselő tartózkodott az ülésteremben, aztán hirtelen 11-en lettek, ez 50%+1 fős részvételt jelentett, így Puskás Tivadar polgármester megnyithatta az ülést.

Ekkor Lendvai Ferenc frakcióvezető tett javaslatot egyéb napirendi témára, majd Ipkovich György az ülés péntekre történő halasztását javasolta.

Ezután már ÉLŐben közvetítettünk.

Az MLSZ pénteki bizottsági ülésen a Haladás tartozásának ügye is téma lesz, ezért kellene gyorsan határozni, ám időközben határozatképtelenné vált a közgyűlés, szünet következett.

A szünet után sem változott a létszám, a polgármester újra megállapította, hogy nem tud határozatot hozni a Közgyűlés, viszont összefoglalójában ismét aláhúzta, hogy érvényben lévő közgyűlési határozat létezik a Haladás támogatásáról, de ennek teljesítéséhez szükség volna a többi tulajdonosra szabott követelmények teljesítésére is.

 

Az ülésteremben több zöld-fehér labdarúgó, Rózsa, Gaál, Németh és Petró személyesen is megjelent, sajnos azonban ők is csak azt konstatálhatták, hogy egyelőre nincs megoldás a Haladás jövőjét illetően.

Nincs mit tenni, megvárjuk a pénteki MLSZ bizottsági ülést.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!