Norvégiában pénteken délután vette kezdetét az atléták Csapat Európa-bajnokságának 1. Ligája. Az első versenynapon 12 magyar atlétáért szoríthattunk. Az éles küzdelmek előtt 100 m-en B-futamokat rendeztek, amelyekben a váltóban érdekeltek mérettethettek meg, versenyzőink közül Kádasi Zalán, Sipos János és Csóti Jusztina is abszolválta a távot – írja a szövetség honlapja, az atletika.hu.

Ezt követően a férfi kalapácsvetéssel rajtolt a kontinensviadal. A magyar csapatból pályára lépett válogatottunk egyik csapatkapitánya, a 2018-as berlini Európa-bajnokság bronzérmese, U23 Európa-bajnokunk, Halász Bence – sőt, az idei év országos bajnoka, a Dobó SE kiválósága 75.63 m-rel meg is nyerte a számot.

Bencének az 1. kísérlete nem sikerült, majd a második sorozatban 71.43 méterre szállt a szer, aztán jött a győztes dobás, 75.63 méter. A 4. sorozatban 74.62 méter sikeredett. Németh László és Németh Zsolt tanítványát Norvégiában értük el.

– Ilyen állapotban nem rossz eredmény ez, úgy gondolom. Plusz ugye 3+1 dobásunk volt így még jobb. Éreztem, hogy van még benne, most végre megint elkaptam a fonalat. Remélem így is marad ez és végre jöhetnek a nagy dobások – fogalmazott érdeklődésünkre az év legnagyobb versenyére, a világbajnokságra készülő Halász Bence.

Ugyanitt, de már szombat délután Gyurátz Réka 66.36 méterrel a 4. helyen végzett a kalapácsvető hölgyek között.

Az eredmények ITT böngészhetők.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!