Úgy fest, hogy a Savaria Speedskating Team szakmai stábja komolyan veszi az utánpótlásképzést. A fiatalok technikai és erőnléti fejlesztése mellett nagy hangsúlyt helyeznek az iskolai feladatokra is. Ennek köszönhetően Mercs Abigél, Bejczi Botond és Sipos János hatalmas elismerésben részesült néhány nappal ezelőtt.

A Jó tanuló, jó sportoló elismeréseket az ország azon fiataljai kaphatták meg, akik a tanintézményben valamint a pályán is kimagasló eredményeket értek el. Az elismerést olyan köznevelési intézményben tanuló 5–8. és 9–13. évfolyamos diákok vagy nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók érdemelhették ki, akik 4,8-as, 4,7-es, illetve 4-es átlagot értek el a 2017/18-as tanévben. Emellett a sportágukat országos bajnokságban vagy nemzetközi hadszíntéren is a legjobb hatban végeztek.

A Testnevelési Egyetemen megtartott ünnepségét – a női kézilabda válogatottal kimagasló eredményeket elért – prof. dr. h. c. Mocsai Lajos rektor ünnepi gondolatai nyitotta meg. Ezt követően Szabó Tünde sportért felelős államtitkár példaképnek nevezte a díjazottakat. A ceremónia végén prof. dr. Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere adta át az elismeréseket.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!