Jól kezdte a Kútház Haladás VSE a férfi futsal bajnokság döntőjének negyedik mérkőzését. Hiába volt nyomás a szombathelyi teremlabdarúgókon, nagyon tudatosan játszottak Sziffer András tanítványai. Dróth révén ráadásul még a vezetést is megszerezték és biztos lábakon állva őrizték is, hiába próbált meg mindent a Berettyóújfalu.

A fordulás után kissé beragadt a Hali. Alig néhány másodperce ment a második félidő, amikor kihagyott a föld-fehér védelem és Gál az elfekvő kapus mellett három méterről emelt a hálóba. Majd Simictől szerzett labdát Javi Sanchez és emelt a kapufára. Ezután állóháború alakult ki a pályán, alaposan faragták egymást a játékosok.

A Haladás aztán megrázta magát és a kisebb hullámvölgyet követően újra támadólag lépett fel. Az egyik hazai akciót követően megsérült Dróth Zoltán, de ápolást követően tudta folytatni a derbit. Majd Simic-et állították ki a játékvezetők. Így kulcsjátékosát veszítette el a Haladás. Az emberhátrányt viszont kiválóan védekezte le a házigazda.

Aztán Nagy lőhetett büntetőt, amit csak másodszorra tudta a kapuba továbbítani. Hiába váltott szerkezetet és támadott a végéig a Haladás, úgy tűnt vereséget szenvednek. Alig húsz másodperccel a lefújás előtt Vidák sarokkal továbbított a kapuba. Következhetett a hosszabbítás, lelkileg ez mindenképpen a szombathelyieket ösztönzött.

A ráadásban kisbüntetőhöz jutottak a vasi futsalosok. Dróth Zoltán nem remegett meg, hiába cserélt kapust a MVFC. Az őrületnek azonban még nem volt vége. Pocaia megkapta második sárga lapját, így ismét emberhátrányba került a zöld-fehér együttes. A kiváló védekezésnek köszönhetően ezt is megúszta a házigazda, de a gólparádé nem ért véget.

Amilcar a mérkőzésen meglehetősen szürkén játszott, de a vége előtt azért Ő is betalált, döntetlen állásra mentve a derbit. Az utolsó pillanatig küzdöttek a csapatok, de a döntésre nem került sor, így büntetőpárbajban dőlt el a győzelem sorsa. Michel Melo, Nagy Imre, Dróth Zoltán, Serginho és Vas Ádám nem hibázott, azonban Amilcar igen. Ennek köszönhetően csütörtökön ismét összecsapnak a felek, a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen.

A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy a játékvezetők ténykedése meglehetősen érdekes volt – a lapok, a büntetések és egyéb szankciók ismeretében. A sikernek azonban nagy ára van, hiszen eltiltás miatt Simic, Dróth és Pocaia sem léphet majd pályára. Azonban abban biztosak lehetünk, hogy a vasi együttes mindent megtesz az idegenbeli győzelemért.

Kútház Haladás VSE – MVFC-Berettyóújfalu 3-3 (1-0, 2-2, 3-2)
büntetőrúgás után: 3-2

Haladás: Alasztics – Simic, Pocaia, Dróth, Vas.
Csere: Gyimesi, Sásdi (kapusok) – Michel Melo, Hajmási, Horváth P., Sipos, Gerencsér, Péter, Vidák.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Dróth 2, Vidák illetve Gál, Nagy, Amilcar