Az NBI/B. nyugati csoportjának utolsó őszi fordulójában a tabella alsó házban vitézkedő Gárdony-Pázmánd együttese látogatott Szombathelyre, abban a reményben, hogy sikerrel távozik a Rohonci útról. Azonban a Haladás is a két pont reményében lépett pályára, hogy megszerezze hazai környezetben első győzelmét.

Ennek ellenére nem kezdte túl jól a találkozót a zöld-fehér együttes. Az ellenfél csapatában ott volt egy ex-Haladás játékos – Hrabovszky Helga személyében – akinek a vezetésével előnyre tett szert a vendég csapat. Majd a tizedik perc végén Pap és Kozma góljaival megfordította az állást a Hali és ezt az előnyt majd a szünetig tartani is tudták.

Ekkor Fundók vette hátára a gárdonyi csapatot és rendkívül agresszív támadójátékuknak meg is lett az eredménye. Alig két perc alatt ledolgozták a hátrányukat és már a vezetésért is támadhattak. Egy remek labdaszerzés után Kozma révén a szünetben egy góllal a Haladás állt jobban. Úgy tűnt, hogy a remekül játszó szombathelyieken nem foghat ki az ellenfél.

A második játékrészt elején beállt Freiberger Ivett, ha pedig ott volt zsinórban háromszor köszönt be, ezzel tovább növelte a hazaiak előnyét. A lelátón helyet foglaló szurkolók tomboltak, hogy ne legyen nyugalom, arról a játékvezetők gondoskodtak. Mindkét oldalra tévedtek a sípmesterek, de ez a nagy tét miatt sokkal nagyobb tévedéseknek tűntek.

Az ötvenedik percre kicsit megtorpant a Haladás és a védekezése sem volt túl acélos, ezt pedig kihasználta a vendég együttes, amely hosszú idő után vezetett ismét. Ráadásul emberhátrányba is került a Hali, így nagyon forró pillanatok vártak a szombathelyi lányokra. Ekkor a kapusok léptek elő főszereplőkké. Egymás után mutatottak be nagy bravúrokat a szombathelyi kapusok – Tömő és Büki.

Végül az utolsó percben – emberhátrányból – Pap egy szemtelen lövéssel szerezte meg a Haladásnak a vezetést. Az ellenakcióból nem született gól, így megszületett a szombathelyi zöld-fehérek első győzelme. Ezen az estén a szívvel-lélekkel játszó vasi lányok rászolgáltak a sikerre, ezt pedig a szurkolók is elismerték: percekig zúgó vastapssal.

Haladás VSE Sport Kft. – Gárdony-Pázmánd 27-26 (15-14)

Haladás: Büki, Tömő (kapusok) – Kozma 8/7, Pap 5/1, Kiss N. 4, Simsik 3, Freiberger 3, Jaksics 3, Mórocz 1, Schuszter, Tutti, Gerencsér, Merő, Németh R., Gősi, Rábai.
Vezetőedző: Huszti Ambrus

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!