Hiába veszítette el a magyar kosárlabda válogatott legutóbbi, Olaszországban megvívott világbajnoki selejtező mérkőzését, a hétfő esti találkozónak bizony akadt tétje. Vojvodáék szerették volna megőrizni hazai veretlenségüket, míg a horvátok a FIBA-szabály értelmében az esetleges pótslejtezőt érő pozícióért hajtott. Azonban az est végére kiderült, hogy a vendégek hiú ábrándokat kergettek.

Vasárnap este a Hungarysport munkatársai testközelből nézhette Stojan Ivkovic által dirigált edzést és az ott látottak alapján bizakodóak voltunk. Ez a sejtésünk bizony bejött, mert gyorsan magához ragadta válogatottunk a kezdeményezést és Váradi majd Keller pontjaival a vezetést is megszereztük. Vojvoda is belelendült a játékrész közepére, így egyre jobban nőtt a csapatok közti különbség (24-16).

A folytatásban sem talált fogást csapatunkon a horvát nemzeti együttes és már nemcsak a palánk közeléből, hanem kintről is nagyon pontosan céloztak a Stojan Ivkovic irányította magyarok. Egy kisebb megingást leszámítva az első félidőt végig uralta a hazai együttes, a szurkolók legnagyobb megelégedésére. A hajrában aztán Benke és Eilingsfeld is lőtt egy trojkát, ezel bebiztosítva a vezetést (48-33).

A szünet után kicsit bealudtak a csapatok, hiszen több dobást is rontottak a csapatok, így viszonylag kevés pontot jegyeztek a felek a játékrész közepéig. Ivkovic előbb időkéréssel, majd folyamatos cserékkel tartotta frissen tanítványait. Aztán a körmendi kapitány, Ferencz Csaba bizonyította, hogy hiba őrizetlenül hagyni, ennek köszönhetően már húsz pont fölé nőtt a különbség. A negyed végén még belefért az is, hogy a horvátok faragjanak a hátrányon (66-48).

A záró negyedben aztán szemmel látható volt, hogy a horvátok feladták a küzdelmet. Becsületből még hajtottak, azonban minden egyes felzárkózási kísérlet végén jött egy tripla a magyar oldalról, amire nem volt válasz. Nagyon elemében volt Ferencz Csaba, akinek a nevét a teljes Aréna Savaria harsogta. Bizonyára ez a pillanat sokáig kedves marad a hátvéd-bedobó számára (84-65).

Az utolsó pillanatig derekasan hajtott a horvát válogatott, de a magyarokat ezen az estén nem lehetett legyőzni. Hallatlan odaadással, lelkesedéssel és akarattal dolgozott minden játékos, aki pályára lépett. Ezt a szurkolók pedig percekig tartó vastapssal jutalmazta. Bár a hőn áhított világbajnoki részvételt nem sikerült kiharcolni, van mire büszkének lennünk.

A magyar válogatottban egyébként három kosaras is helyet kapott a horvátok elleni találkozón. Váradi Benedek és Perl Zoltán a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együtteséből, míg Ferencz Csaba az Egis Körmend csapatából kapott meghívót. Ráadásul nem is akármilyen teljesítménnyel rukkoltak ki a hétfő esti találkozón.

Váradi Benedek a kezdő ötös tagjaként kellett kikapcsolni az ellenfél szervezőjét, amit kiválóan megoldott. Emellett két pontot is szerzett a szombathelyiek csapatkapitánya. Perl Zoltán a kispadról szállt be, ő is nagyon jól védekezett valamint hat pontot tett a közösbe. Ferencz Csaba, az Egis Körmend csapatkapitánya ezúttal a válogatott egyik legjobbja volt. A hátvéd Vojvoda (21 pont) mögött a második legeredményesebb volt. A 17 szerzett pontjából öt triplát jegyzett. Nem is volt ellenszere a horvátoknak a játékára.

Magyarország – Horvátország 84-65 (24-16, 24-17, 18-15, 18-17)
Világbajnoki selejtező mérkőzés
Szombathely – Aréna Savaria, 3200 néző

Magyarország: Váradi 2, Vojvoda 21/9, Benke 3/3, Jones 8/3, Keller 14/3.
Csere: Ferencz 17/15, Eilingsfeld 9/6, Perl 6, Horti 2, Filipovity 2.

Horvátország: Katic 14/3, Kruslin 9/3, Peric 8/3, Marcinkovic -, Bilan 12.
Csere: Planinic 11, Nakic 3/3, Vukovic 3/3, Uljarevic 3/3, Perkovic 2, Mustapic -, Ljubicic -.

 

A csoport további eredményei:
Litvánia-Olaszország 86-73
Lengyelország-Hollandia 85-76

A végeredmény: 1. Litvánia 23 pont, 2. Olaszország 20, 3. Lengyelország 20, 4. Magyarország 18, 5. Horvátország 16, 6. Hollandia 15

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!