A mérkőzést egy hete rendezték a – jelenleg hazai pályának számító – Zalaegerszegi Jégcsarnokban.
Az első pillanattól kezdve látszott, hogy szoros lesz a mérkőzés. A két csapat olyannyira nem bírt egymással, hogy az egész első harmad gól nélkül, de nem eseménytelenül zajlott. Próbálták keresni az ellenfél gyenge pontjait, amit végül Csergő István (a Pingvinek hátvédje), a 36. perc felénél meg is talált, megszerezve a meccs, valamint a hazai csapat első gólját.
Ez láthatóan meghozta az ellenfél harci kedvét és érkezett is a válasz nem egész két percen belül. Arról azonban gondoskodott a szombathelyi együttes, hogy még harmad vége előtt előnyt szerezzenek. Csergő István átadásából Korpos István szerezte a csapat második találatát. Az utolsó játékrészben már azért izgulhatott a hazai szurkolótábor, hogy az előnyt sikerüljön is megtartani, ezt azonban túl is teljesítették a Pingvinek, hiszen ifjabb Korpos István találatának köszönhetően végül 3:1-es végeredménnyel zárult a mérkőzés. Ezzel a csapat fellépett az 5. helyre
Legközelebb vasárnap lépnek pályára a felnőttek Egerszegen, ahol a tabella 3. helyén álló White Sharks Hockey Clubot fogadják.
Természetesen a szurkolókra akkor is számítanak, aki teheti menjen el, és bíztassa a Pingvineket!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!