Az élvonalbeli futsal bajnokság a Visegrádi Négyek Tornája miatt csak hétfő este folytatódik. Az ötödik fordulóban pedig komoly rangadó vár a szombathelyiekre, hiszen Veszprémre látogatnak Juanra mester tanítványai. Az összecsapás több szempontból is különlegesnek ígérkezik, melyet élőben közvetítünk a Hungarysport oldalán.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján nagy győzelmi eséllyel kecsegtet a derbi a Haladás VSE számára. A vasi együttes ugyanis a Berettyóújfalu ellen, az szezonnyitó fordulóban elszenvedett vereség óta nem talált legyőzőre. Ezzel a meneteléssel pedig jelenleg is a tabella harmadik helyen áll, egyetlen pontra lemaradva a Nyírgyulaj valamint a címvédő mögött.

Ezzel szemben a Veszprém nem találja tavalyi formáját, hiszen az eddigi lejátszott mérkőzésein még csak pontot sem szerzett és így sereghajtó pozícióban állnak. A különlegességét pedig az adja a meccsnek, hogy több egykor Szombathelyen játszó futsalos lép pályára az ellenfél csapatában. Ráadásul évek óta – a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül – kiélezett mérkőzést vívtak a felek a szomszédvári rangadón.

Futsal Veszprém – Haladás VSE
2019. szeptember 30. – 18:30
Veszprém, Március 15. Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!