Már nemcsak a női, hanem a férfi keret is alaposan megváltozott a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület kosárlabda szakosztályát tekintve. A keret alaposan megfiatalodott, így vágnak neki az új bajnoki évadnak. Kezdésnek először a Hepp-kupában léptek pályára a vasi kosarasok, azonban a Veszprém ellen nem termett babér számukra.

A javítási lehetőségre sem kellett sokat várni. A kupamérkőzést követő héten már az NB 2. nyugati csoportjának nyitófordulóját rendezték, ráadásul egy rangadóval. A SzoESE ellenfele a Soproni Tigrisek voltak, ahol több magasan képzett játékos is pattogtatott. Várható volt, hogy kemény küzdelemben dől el a mérkőzés és így is lett.

Már a feldobás után érződött, hogy mindkét együttes komolyan veszi a találkozót és nagyon szeretné az évadot győzelemmel kezdeni. Ezt a nyomást a vendégek viselték el könnyebben, néhány pontos előnyre szert téve. Ezután Kéri Péter rendelte magához tanítványait, szerkezetet váltottak a szombathelyiek és a nagyszünetre már csak egyetlen pont különbség volt a felek között.

Nem változott sokat a játék képe a pihenőt követően sem. Mindkét együttesnek keményen meg kellett küzdenie a tiszta dobóhelyzetekért valamint a lepattanókért is. A nagy adok-kapokból aztán a SzoESE került ki győztesen és a védekezésben mutatott feljavulás is a malmukra hajtotta a vizet. Végül hét ponttal nyerte meg a találkozót és kezdte győzelemmel a 2018/19-es bajnokságot a szombathelyi együttes.

SzoESE – Soproni Tigrisek 69-62 (13-18, 19-15, 19-13, 18-16)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!