Az ausztriai Klagenfurtban rendezték meg a UNITED WORLD GAMES 2018 nevet viselő nemzetközi sporttornát, ahol kb. 10 ezer gyermek mutathatta meg különféle csapatsportokban (köztük jégkorongban is) tudását. A szombathelyi Pingvinek az U14-es korosztályban indítottak csapatot.

– Pechünkre az erősebbik ágon (ebből a csoportból került ki az végső győzelmet és az ezüstöt megszerző csapat is) kellett bizonyítanunk felkészültségünket. Mivel nem voltak előzetes ismereteink, elvárást sem fogalmaztunk  meg, csak tisztest helytállást vártunk a csapattól – nyilatkozta oldalunknak Zelevics Ferenc klubelnök, akitől azt is megtudtuk, hogy a nyári szezonban görhokizó csapat csupán egyetlen jeges edzést tartott a kirándulás előtt, ami természetesen nem volt elég, de arra mindenképp jó volt, hogy kicsit könnyebben zökkenjenek vissza a valamivel másabb mozgást igénylő korcsolyázásba.

A tehetséges Pingvinek formájukon folyamatosan javítva vívták meg meccseiket. Az első fordulóban a végül aranyéremmel távozó ESC Steindorf csapatát kapták, akikkel szemben 9:3-ra alul maradtak, majd, amikor a negyeddöntőben összekerültek, már csak büntetőkkel (3:2-re) tudott győzni a későbbi bajnok.

Összességében remekül érezték magukat a 4. helyet megszerző Pingvinek, akik hősies küzdelemről, igazi csapatjátékról tettek tanúbizonyságot.

A héten azonban gyorsan vissza kell térniük a görhokihoz, hiszen tart még az Osztrák bajnokság és július első hétvégéjén az ottani zárótornán kell helytállniuk.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!