Szeszélyes időjárás fogadta a magyar vői utánpótlás válogatottat szerdán, az Eb-selejtező minitornájának nyitómérkőzésén. A négy csapatot felvonultató megmérettetésen az első két hely egyikén kell végeznie Schumi Dorottya tanítványainak, hogy meglegyen a csoportból való továbbjutás. Először Bulgária U17-es együttesével mérkőztek a magyarok.

Nagy elánnal kezdtek lányaink a Haladás Sportkomplexumban megvívott találkozón. Már az ötödik percben megvolt a lélektanilag is fontos előny. Pápai Emőkével nem bírtak a bolgárok, aki a szünetig három gólt is jegyzett, mellette pedig Mészáros Cecília is betalált. Ezzel a lényegi kérdések eldőltek, azonban nem állt le a magyar csapat a fordulás után sem.

Mészáros megszerezte második gólját az 56. percben, majd a csapatkapitány Pápai találataival meg sem állt válogatottunk a 7-0-ás eredményig. A magyar lányok legközelebb szombaton lépnek majd pályára, akkor déli 12 órától Kazahsztán U17-es együttesével mérik össze tudásukat. Végül a lengyelekkel találkoznak majd kedden, fél egyes kezdéssel.

– Nagyon jó volt, hogy minőségi pályán játszhattunk. Mióta együtt van ez az együttes, most ment a legjobban a csapatnak. Végig fegyelmezetten futballoztunk, uraltuk a játékot. Higgadtan járattuk a labdát, jót tett a lányoknak, hogy önbizalommal léptek pályára. Lélektanilag sokat számít ez a siker. Több mint két napunk maradt készülni a következő találkozóra. A kazah és a lengyel csapat játékát is ki fogjuk elemezni, szerencsére nem sérült meg senki, várjuk a szombati mérkőzést – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Schumi Dorottya szövetségi edző a lefújás után.

Magyarország U17 – Bulgária U17 7-0 (4-0)

Magyarország: Borók – Vígh, Sain, Németh D., Vida – Lovász, Savanya, Mészáros, Bokor, Siber – Pápai

Gólszerző: Pápai 5, Mészáros 2

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!