Répcelak sportélete folyamatosan emelkedik. A Répce Sportcsarnoknak köszönhetően szinte minden korosztály megtalálhatja a számára legkedvesebb elfoglaltságot. Néhány nappal ezelőtt Répcelak igazi sport fellegvárrá alakult át, hiszen több szabadtéri és teremsportot lehetett megtekinteni, kipróbálni.

A váltóversenyek, karate és aerobik programok mellett akadt egyéb érdekesség is. A kiváló szervezésű rendezvényről nem hiányozhatott az Esport Szombathely egyesülete sem. A legkisebbek a Just Dance legújabb verziójára táncolhattak, addig a csarnok előterében előadást tartott Halmos Máté a videojátékokról és annak hatásairól.

Az elméletet követően pedig jöhetett a gyakorlat és stílusosan a FIFA 2019-es program segítségével a labdarúgás került a középpontba. A gyerekek mellett természetesen az idősebbekre is gondoltak az Esport Szombathely részéről, hiszen a felnőttek kipróbálhatták a VR-szemüveget, amely egy horrorjátéknak köszönhetően igazi vérfagyasztó pillanatokat okozott.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!