Szombaton kora délután a szombathelyi VAOSZ pályán került sor a Balogunyom TK – Répcelaki SE Szuperliga összecsapásra, amely a 2017-18-as szezon utolsó előtti mérkőzése is volt egyben. 

Az ifjúságiaknál igazi rangadóra láthattak a nézők, ugyanis két közvetlen rivális mérte össze az erejét, az összecsapásból pedig a Balogunyom fiataljai jöttek ki jobban, akik 3-1 arányban múlták felül a répcelaki duót.

Ezután következett a felnőttek összecsapása, ami a papírforma szerint vendég győzelmet ígért. A balogunyomiak számára előny lehetett, hogy tétje a mérkőzésnek csak számukra volt igazán, hisz a Répcelak már biztosan harmadik helyen végeznek a bajnokságban.

A vasiak találkozója azonban rögtön egy meglepetéssel kezdődött, ugyanis a remek napot kifogó Kiss Tamás legyőzte a répcelakiak ötszörös világbajnokát, Kakuk Leventét (604-596). A hosszú idő után újra lehetőséghez jutó Molnár Pál viszont rögtön egyenlíteni tudott Svajda Zoltán ellen (603-531).

A második felvonásban mindkét répcelaki tekés megnyerte a párharcát, Vörös Milán Cserei Gábort, míg ifj. Móricz Zoltán Virág Bencét múlta felül (566-556).

A végén aztán már a 3:1-es vezetés, és a több mint 100 fás előnnyel rendelkező Répcelak legyőzéséhez kisebb csodára lett volna szüksége a hazaiaknak, ám ez a mai napon nem jött össze, sőt a nap legjobb eredményét elérő Horváth Zoltán (616 fa), és Zapletán Zsombor (599 fa) is begyűjtötte a pontot, így a Répcelaki SE  7-1 (3540-3290) arányban hozta a kötelező győzelmet a Balogunyom otthonában.

A répcelakiak éremátadójára pénteken (május 4, 17:00) kerül sor, az utolsó, Ajka elleni Szuperligás mérkőzés után.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!