Úgy tűnik, hogy az egykor a kocsmasportok királyának tartott darts utat tört magának és már a ködös homályba veszett a múltja, amikor alig néhány százan dobálták a nyilat világszerte. Magyarországon, így Szombathelyen is egyre több művelője van ennek a sportágnak és ezt a lehetőséget időben felismerte a Szombathelyi Darts Club SE.

Tavaly a profik között sikert sikerre halmozó vasiak azonban gondoltak az amatőrökre, a feltörekvő ifjú titánokra és azokra is, akik csak szabadidejükben jó társaságban szeretnék eltölteni pihenőjüket. Erre nyújtott tökéletes alkalmat tavaly az Aero Darts versenysorozat, amelynek 2018-ban hat fordulóját rendezték meg a szervezők. A pontversenyt végül az SZDCSE színeiben játszó Pósfai Miklós szerezte meg.

Egyértelmű volt, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is folytatódik a nemes kezdeményezés. Pálos Tamás az SZDCSE elnöke örömének adott hangot, hogy egyre népszerűbb a darts és a januári versenyen közel ötven fő vett részt. Valóban örömteli volt látni, hogy az Aero Darts otthonául szolgáló teremben egy tűt sem lehetett leejteni, hiszen egymást érték a játékosok és a családtagként jelenlévő hozzátartozók.

Az indulók között több fiatal is jelen volt, természetesen ott voltak az SZDCSE játékosai valamint három hölgy is szerencsét próbált a férfi túlerő ellenében. Ott volt a mezőnyben Kovács Zsolt is, aki egy nappal korábban, Érden hódította el a Target Amatőr Darts Kupát. Ezúttal már hazai környezetben akart bizonyítani és elárulta, hogy nagyon várja már a tavaszi idényt, mert az SZDCSE színeiben immár igazolt versenyzőként gyűjtögetheti győzelmeinek számát.

Az Aero Darts 2019 verseny első fordulóján 45 fő ragadott nyilat. A színvonalra nem volt panasz és a délután kezdődő rendezvényen mindenki esélyesként indult. A megmérettetés a darts sportág forgatókönyve alapján, tehát szokás szerint késő este ért véget. Ami pedig az eredményeket illeti Pósfai Miklós, címvédő lévén nagyon bekezdett.

Az év első versenyének aranyérmét a párosban országos bajnoki címet szerző Pálos Tamás elől halászta el a szombathelyi klub ‘Mixije’. Az élmezőnyben végzett – holtversenyben ötödikként – a szombati országos amatőr versenyt megnyerő Kovács Zsolt. A folytatásra pedig nem kell sokat várni. A szervezők ígérete szerint idén akár több forduló is lehet, amennyiben igény van rá. Látva a résztvevők létszámát és elszántságát biztosra vehetjük, hogy szükség is lesz rá.

AERO Open 2019. – I. forduló

1. Pósfai Miklós 32 pont
2. Pálos Tamás 24 pont
3-3. Kámán Lehel és Mányoki Krisztián 16-16 pont

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!