Oudenaarde adott otthont a racketlon páros világbajnokságának. A mezőnyben ott volt a szombathelyi Sákovics Péter, akinek nagy álma teljesült a belgiumi világversenyen. A vasi sportembernek ugyanis teljessé vált a bakancslistája, hiszen most először vegyes párosban is a világ legjobbja tudott lenni. Egyéniben és párosban egyaránt ötször és csapatban is volt már világbajnoki címe.

A sportág történetében először rendeztek Belgiumban a +55-ös korosztály számára vegyes párost. Egy erős mezőnyben a német Carola Von Heimburg partnereként négy mérkőzést megnyerve szerezte meg a hiányzó trófeát az ELTE-SEK oktatója. Az első mérkőzésen egy svájci-angol párost, a másodikon egy angol duót, a harmadikon egy angol-amerikai kettőst győztek le Sákovicsék és jutottak döntőbe, ahol a csehek összeszokott párosa várt rájuk.

A magyar-német duó a mérkőzés megnyerését a fallabdában és teniszben nyújtott kiváló játékuknak köszönhetik, amiből kiemelkedik Sákovics Péter 3-11-ről történő óriási fordítása 21-7-re a jól játszó cseh partnerével szemben. A férfiak +55-ös mezőnyében is indult a vasi sportember a budapesti Matécsa Zoltán partnereként és egészen a döntőig meneteltek, ahol a magyar szenior válogatott másik két játékosa fosztotta meg őket a VB győzelemtől egy végletekig kiélezett mérkőzésen:

A VB után került megrendezésre a Belga Nemzetközi Bajnokság, ahol csak egyéniben lehetett indulni. Sákovics Péter a +55-ös korosztályban indult és esélyesként nyert is. Kiemeltként az első fordulóban nem játszott Sákovics, a másodikban egy izraeli ellenfelet győzött le hét ponttal, majd következett az elődöntő, ahol ellenfele sérülés miatt feladni kényszerült az összecsapást. A döntőben az angolok egyik legjobbja ellen könnyű asztalitenisz győzelem után tollasban és fallabdában nagyon meg kellett dolgozni a pontokért, hogy aztán magabiztos tenisszel megszerezze az ÜTŐK KIRÁLYA címet a szombathelyi racketlonos.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!