A vártnál is sikeresebb szereplés összegzését Bánhegyi Attila klubelnöktől és Füle Magdolna vezetőedzőtől kértük.

– A világbajnokságon elért teljesítménnyel, érmeink számával és minőségével teljesen elégedettek lehetünk és vagyunk is. Persze vannak kisebb csalódások versenyzőink részéről, de amúgy mindenki boldog, a Nagy-testvérek, Lotti és Lola pedig a legboldogabbak. Varga Flóra is remekül versenyzett, az elődöntőben hibátlan gyakorlatot mutatott be, mivel azonban más bírók pontoztak, ezért a másik korcsoportba került az eredménye, a döntőben pedig sajnos már nem sikerült olyan jól a gyakorlata. Simon Tirának sajnos nem a saját zenéje ment, ez pedig egy kicsit meg is zavarta. Komlósi Kata 2. helyezést ért el a saját korosztályában, ami szintén szuper jó eredmény. A csapat által nyert aranyérem pedig a legértékesebb – foglalták össze a világbajnokság szombathelyi vonatkozású eredményeit Bánhegyi Attiláék.

A hétfőtől péntekig tartó izgalmas versenyek utáni hétvége már a kikapcsolódásról szólt, a Szombathelyi Kötélugró Klub tagjai előbb izgalmas csokipartin vettek részt, majd szombaton a Walt Disney World-be látogattak ki a lányok, vasárnap pedig az óceánpartra mentek le, aztán Miamin keresztül elindultak haza.

Címlapképünkön a teljes magyar csapat, a szombathelyiek és a makláriak együtt láthatók.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!