A női labdarúgó válogatott programja miatt halasztották a bajnoki fordulót a JET-SOL ligában, azonban nem maradtunk a hétvégén sem Viktóriás-meccs nélkül. A vasi lányok ugyanis Győrbe látogattak, ahol az ETO FC-vel játszottak felkészülési mérkőzést. A Kelen ellen mutatott jó játékát sikerült átmentenie Simon Attila tanítványainak és Siklér találataival győztek is.

A válogatott játékosokon kívül Szakonyi Emese sem állt a vendégek mesterének rendelkezésére. A támadónak porcleválása van, így csak a kispadról nézhette a találkozót. A győriek már a kezdősípszót követően letámadással próbáltak zavart okozni, azonban hasztalanul tették mindezt. A Viktóriás lányok ugyanis könnyedén játszotta ki a hazaiak védelmét.

A félidő túlnyomó többségében inkább a szombathelyiek akarata érvényesült, ez pedig a 33. percben már gól formájában is megmutatkozott. Siklér kiváló felismerésének köszönhetően 35 méterről vette be a győri kaput, a kint álló hálóőr tehetetlenül nézte az ívelést. A szünet után mindkét edző lehetőséget biztosított a fiatalok számára, azonban a játék képe nem változott.

Az 55. percben Siklér ismét távolról talált be, ezzel tovább rombolva a hazaiak önbizalmát. Igaz a 67. minutumban egy szöglet utáni kavarodásból szépítettek a győriek, de összességében nem tudták felőrölni a vasi lányokat. A mérkőzés egészét tekintve megérdemelt vendég győzelem született és ha kicsit pontosabbak a befejezésnél nagyobb különbség is lehetett volna a végén.

Simon Attila: – Jól tettük, hogy elfogadtuk a győriek meghívását, hasznos és jó mérkőzést játszottunk. Örülök annak is, hogy fiataljaink jó teljesítményt nyújtottak. Kovács Virág pedig két nap alatt két meccset is lejátszott.

ETO FC Győr–Haladás-Viktória FC 1-2 (0-1)

Viktória FC: Csapó – Kopcsándi, Balogh (Balázs), Horti, Kiss Zs. – Kovács V. – Harsányi (Hajba), Manhart (Németh Zs.), Öreg (Németh M.), Sitku – Siklér.
Vezetőedző: Simon Attila.

Gólszerző: Siklér 2.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!